Jó hírt kaptak a kkv-k

Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amiből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre, és még több őrizhető meg - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Szabó Dániel, 2018. január 6. szombat, 08:54
Fotó: Pexels

A kormány azt állítja, hogy a kkv-szektor fejlesztése mellett a helyi gazdaságok megerősítése, a területi különbségek csökkentése és a hátrányos térségek felzárkóztatása a célja, ezért hirdették az újabb pályázatot. Azt várják, hogy a technológiai fejlesztésekkel, az uniós és hazai támogatások célzott felhasználásával ezek a cégek tovább erősödhetnek, versenyképességük is tovább javulhat. Nőhet a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása, amely nagyon fontos a magyar gazdaság szempontjából - ebben több tanulmány szerint is lemaradásban van hazánk.

A magyar gazdaság folytatódó fellendüléséhez elengedhetetlen a kis- és középvállalkozások érdemi támogatása, hiszen a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításához kiemelkedő technológiai színvonal szükséges, ami fokozatosan javíthatja exportképességüket is. A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, de a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják - magyarázta meg Varga Mihály.

A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható. Mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet - ismertette a miniszter a részleteket.

A pályázók ezen felül kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 500 ezer forint, illetve, ha az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső felvételét vállalják, új munkahelyenként további 800 ezer forint támogatást kaphatnak.

Újj munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatásban részesülhetnek a pályázók, ha kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást - tette hozzá Varga, aki azt is elmondta, hogy a vállalkozások így akár 2,7 millió forint támogatást is kaphatnak, de a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.

A munkaerőpiaci program pályázati időszaka január 4-től nyílt meg, és február 9-én zárul le. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást. További részletek a kormany.hu oldalon találhatóak.

HOZZÁSZÓLÁSOK