Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ennek érdekében a szervezet javasolja egy a kormányzat, az italgyártó vállalatok és a kereskedelmi szektor képviselőiből álló munkacsoport mihamarabbi felállítását, amely közösen határozná meg az italcsomagolások minél nagyobb arányú visszagyűjtését lehetővé tevő rendszer kialakítását.

Orbán Viktor kormányfő a vasárnapi évértékelő beszédében azt mondta ugyanis: "betiltjuk az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, lehetővé tesszük az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását".

A szövetség azt is közölte, hogy a pet-palackok az összes magyarországi csomagolási hulladék mindössze 3 százalékát teszik ki, a tagvállalatai pedig az államnak fizetendő környezetvédelmi termékdíj rendszeren keresztül évente mintegy 3 milliárd forintot fizetnek be.

Egyúttal a szervezet  szerint indokolt lenne, hogy egy pet-palackokat újrahasznosító üzem jöjjön létre Magyarországon, amelynek termékeit a hazai cégek újra italcsomagolások gyártására tudná felhasználni. Ehhez kapcsolódóan javasolják az újrahasznosított alapanyagokból készülő csomagolóanyagok térnyerését támogató ösztönzők bevezetését is.

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a hazai ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli, tagvállalatai éves szinten mintegy 250 milliárd forint termelési értéket állítanak elő és közvetlenül 4 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.