Jókora bírságot kapott a Signal Biztosító

Az MNB összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a Signal Iduna Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyfél-tájékoztatási, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt. Precedens értékű, hogy az MNB a 2017. január 1-ével hatályba lépett új etikus szabályozás megsértését is megállapította a biztosítónál. A bírságösszeget az egyes jogsértések súlyossága, a feltárt hiányosságok száma és a biztosító piaci részesedésének mértéke alapozta meg - közölte az MNB.
Domokos László, 2018. február 9. péntek, 09:58

Az MNB rendszeres ellenőrzései keretében átfogó vizsgálatot folytatott a Signal Iduna Biztosító Zrt.-nél. A vizsgálat 2014 májustól a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át, fókuszálva többek között az etikus életbiztosítási szabályoknak történő megfelelés ellenőrzésére is. Bár az MNB számos hiányosságot feltárt, ezek alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését.

Az MNB ugyanakkor jogsértésként azonosította, hogy a biztosító egyes élet- és nem életbiztosítási termékeivel, illetve csoportos biztosításaival összefüggő belső szabályozási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, adatfeldolgozási és ellenőrzési rendszerei nem feleltek meg teljes körűen a jogszabályi előírásoknak. Előbbiekkel összefüggésben a vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a Signal vizsgált életbiztosítási termékei nem felelnek meg maradéktalanul az etikus életbiztosítási koncepció jogszabályi előírásainak. Az MNB ezért kötelezte a biztosítót, hogy az alapkezelés során kapott visszatérítést az ügyfeleknek elvonáscsökkentésként beszámítva juttassa vissza, és az általa felszámított bármely költséget úgy nevezze meg, hogy abból megállapítható legyen azok mögöttes célja és tartalma.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy a biztosító a csoportos biztosításaival érintett partnereihez úgy szervezett ki kiemelten fontos feladatköröket, illetve tevékenységeket, hogy a kiszervezés során figyelmen kívül hagyta az arra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

A cég életbiztosítási szerződéseinek kötelező, illetve lehetséges tartalmi elemei több szerződési feltételt érintően nem voltak összhangban a vonatkozó jogszabályi előírásokkal. Így többek között azok nem megfelelően tartalmazták az ajánlati kötöttségre, a szerződés létrejöttére és megszűnésére, valamint a járadékszolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseket. Nagyszámú - jellemzően az egyértelműség követelményét sértő - hiányosság merült fel továbbá az egyes életbiztosítási (nyugdíj-biztosítási) és lakossági vagyonbiztosítási szerződési feltételek tartalmi elemeivel kapcsolatban is. Problémák voltak továbbá a biztosító vállalatirányítási, informatikai és számviteli gyakorlatában is.

Hiányosságokat tárt fel az MNB a biztosító panaszkezelési gyakorlata, illetve az élet- és nem-életbiztosítási szerződéseihez kapcsolódó ügyfél-tájékoztatási tevékenysége körében is. Így például a díjhátralékos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseknél kiküldött felszólító levelek nem tartalmazták a biztosítási díj esedékességének és az attól számított hatvannapos póthatáridő lejártának dátumát, illetve az ügyfelek arról sem kaptak tájékoztatást, hogy a Biztosító által módosított kgfb ajánlatokkal szemben kifogással lehet élni.

A Signal Biztosító a lakossági vagyonbiztosításainál emellett - az ügyfél ajánlatát kötvénynek nevezve - már az ajánlattétel során a biztosítás létrejöttének megtévesztő látszatát keltette a fogyasztókban. Az életbiztosítási szerződéseket érintő ügyfél-tájékoztatás területén az értékkövetésre, a visszavásárlási és díjmentes leszállítási értékre, illetve a hozamkalkulátor alkalmazására vonatkozóan állapított meg a MNB jogszabálysértő gyakorlatot.

A jogsértések miatt az MNB ma közzétett határozatában összesen 40 millió forint felügyeleti és 13 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a biztosítóra, s kötelezte a jogszabályoknak megfelelő működésre. A jegybank a bírságösszeget különösen a biztosítótársaság piaci súlyából fakadó piaci - és ügyfélkockázatok, a jogsértések súlyossága, illetve számossága alapján állapította meg. A biztosítónak 2018. április 30-ig kell írásban tájékoztatni az MNB-t a jogsértések megszüntetése érdekében tett intézkedéseiről.

HOZZÁSZÓLÁSOK