Jól fogy a nulla százalékos hitel

A Mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése hitelprogram értékesítési adatai szerint eddig már 34,1 milliárd forint értékű hitelkérelem érkezett az MFB Pontokhoz - jelentette be Bertalan Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese.
Napi.hu, 2016. október 6. csütörtök, 15:37

Már országszerte 428 MFB Ponton igényelhető a Mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése hitelprogramban elérhető nulla százalékos kamatozású uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatás, amelyet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINPO) nyolcadik prioritásának keretében hirdettek meg. A hitelprogramban meghirdetett 44 milliárd forintos keretösszeg iránt fokozódik az érdeklődés, a mai napig a benyújtott hitelkérelmek összege meghaladja a 34 milliárd forintot - mondta Bertalan Sándor, az MFB Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A legtöbb érdeklődő vállalkozás a feldolgozóiparban és a kereskedelem területén működik, emellett az építőipar és a turisztikai szektor is jelentős igényekkel jelentkezett. A hitelkérelmek többsége gépek, berendezések beszerzésére vonatkozott, átlagosan 41 millió forintos értékben.

A Postaügyért és nemzeti pénzügyekért felelős kormánybiztossággal együttműködésben az MFB az uniós forráskihelyezés dinamizálására törekszik. Az eredetileg tervezettnél korábban, már október végén megnyílik mind a 442 MFB Pont az ország 400 településén, és a közeljövőben várható a hálózat bővítését célzó új közbeszerzés meghirdetése is.

A következő időszakban több új termék megjelenése is várható, amelyekről a www.mfbpont.hu oldal nyújt tájékoztatást. Az élelmiszeripari vállalkozások termelési kapacitásának bővítése kombinált hitelprogramból, a k+f+i-t célzó projektek támogatása pedig visszatérítendő pénzügyi eszköz típusú forrásból valósul meg.

A Mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében hitelprogram indulása a következő hetekben várható, kizárólag a Pest megyében működő vállalkozások részére. A 3,6 milliárd forint értékű forrás kapacitásbővítésre használható fel 15 százalékos saját forrás mellett. A hitel kamata 0 százalék.

HOZZÁSZÓLÁSOK