Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MFB Zrt. tulajdonában álló Budapest Bank csoport magyar számviteli szabályok alapján készült konszolidált, nem auditált beszámolója szerint az adózás utáni konszolidált eredmény 29 százalékkal csökkent éves összehasonlításban 2017 első fél évében.

Az első fél év eredményeit kedvezően befolyásolta a folyamatosan javuló portfólióra képzett értékvesztés csökkenése, valamint a vállalati és lakossági új hitelkihelyezés növekedésnek indulása 2016 második felétől. Az eredményt csökkenő mértékben befolyásolták egyszeri tételek, csökkent az egyszeri értékvesztés felszabadítás mértéke is, ugyanakkor a 2016. első félévi eredmény egyszeri tételek miatt volt lényegesen magasabb a mostaninál. Kedvezőtlenül hatott ugyanakkor a a tartósan alacsony kamatkörnyezet, illetve a devizahiteles elszámolás miatt lecsökkent lakossági hitelportfólió. (Melyik a legjobb privátbank Magyarországon?)

Tóth Viktor, a bank megbízott vezérigazgatója 2017 végén is tízmilliárdos, azt valamivel meghaladó adózott nyereségre számít. A második fél évben kiemelten figyelnek többek között a digitális szolgáltatások további fejlesztésére.

A konszolidált eszközarányos nyereség (ROA - Return on Assets) 2,96 százalékról 2,02 százalékra, a sajáttőke-arányos nyereség (ROE - Return on Equity) 21,17 százalékról 14,75 százalékra csökkent. A tőkemegfelelési mutató 11,8 százalékról 11,4 százalékra mérséklődött, de - mint megjegyezték - továbbra is a hatóságilag előírt követelmények fölött van.

Az ügyfelekkel szembeni nettó követelésállomány 11 százalékos növekedéssel 603 milliárd forintra, az ügyfelekkel szembeni kötelezettségállomány pedig 4 százalékos növekedéssel 632 milliárd forintra emelkedett. A bankcsoport működési költségei egy év alatt mindössze 1 százalékkal emelkedtek, kevéssel meghaladták a 19 milliárd forintot az év első hat hónapjában.

A kis- és középvállalatokra szakosodott üzletág 8 százalékos emelkedéssel 509 milliárd forintra növelte leszerződött hitelállományát, a folyószámla és a lekötött betét állománya 17 százalékos növekedéssel 369 milliárd forintra emelkedett. A bankcsoporthoz tartozó Budapest Lízing megőrizte vezető szerepét a vállalati lízingpiacon, záróállománya 38 százalékkal 89 milliárd forintra, az új lízing állománya pedig 32 százalékkal 25,3 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Növekedett a lakossági hitelkihelyezés is az első fél évben, az új autóhitelek száma 21 százalékkal, a személyi kölcsönök száma 91 százalékkal nőtt éves alapon, a jelzáloghitelezésben pedig 51 százalékkal emelkedett a kihelyezés. A bankcsoport lakossági bruttó hitelállománya 2017 első féléve végére összesen 321 milliárd forintra nőtt, ami 0,7 százalékos emelkedés tizenkét hónapra kivetítve.

A lakossági folyószámla és lekötött betétállomány 1 százalékkal növekedett ugyanezen időszakban, a Budapest Alapkezelő Zrt. által kezelt teljes vagyon pedig 3,6 százalékkal 547 milliárd forintra emelkedett, az alapkezelő alapokban kezelt vagyona 472 milliárdról 482 milliárd forintra nőtt 2016 első félévéhez képest. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai alapján a Budapest Alapkezelő a nyilvános alapok piacán 8,33 százalékos piaci részesedést ért el - közölte a bank.