A gazdasági válság ellenére a Magyar Suzuki Zrt. tavaly 156 070 járművet gyártott, ami 91 százaléka a 2011-es eredménynek - mondta Hisashi Takeuchi, az esztergomi vállalat vezérigazgatója. (Egy évvel korábban tehát 171 700 gépkocsi készült az üzemben). A Magyar Suzuki 2012-es értékesítési árbevétele 1,4 milliárd euró körül lesz. A Magyarországon készült autókat zömmel Németországban, Angliában értékesítették, ezekben az országokban 17-17 ezer járművet exportáltak, de több mint 15 ezer Suzuki került az orosz piacra, a negyedik helyen pedig Franciaország áll, az ötödiket pedig Hollandia vívta ki, ahová több mint 6700 magyar Suzukit exportáltak.

Hisashi Takeuchi elmondta, hogy az elmúlt évben 3300 Suzuki kapott rendszámot, s ez jelentős növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest. Az értékesítés növekedéshez jelentősen hozzájárult  a magánvásárlók körében népszerű csere akció. A Suzuki újra első helyen áll a privát szektorban 12,9 százalékos piaci részesedéssel - hangsúlyozta a vezérigazgató, aki kiemelte, hogy a Magyarországon gyártott modellek, a Splash, a Swift és az SX4 mind az első helyen áll saját személyautó kategóriájában (az A,B illetve a C kategóriában). Idén folytatódnak a csereprogramok.

Az új modellt március 5-én mutatták be a Genfi Nemzetközi Autószalonon, a Suzuki az új SX4-et Magyarországon fogja gyártani, az autó ősszel kerülhet a piacra. Ehhez is kapcsolódik, hogy a Magyar Suzuki beszerzési alapú beruházásának értéke tavaly 77 millió euró volt.  Úgy tudjuk, a Suzuki részben az új modelltől az éves gyártási darabszám jelentős növekedését is várja, így mintegy 180 ezer autó készülhet idén az esztergomi üzemben.

Az új SX4 a Suzuki első C-osztályú crossovere. A Suzuki vezetése úgy gondolja, hogy a modellel nagyobb eséllyel tudja növelni mind a magán- mind pedig a flottaértékesítések számát nem csak Magyarországon, de más európai országokban is. Az új SX4-et ugyanis Magyarországról nem csak Európába, hanem a világ más országaiba is exportálni fogják. Így a Magyar Suzuki még fontosabb szerepet játszik majd a Suzuki nemzetközi hálózatában - hangsúlyozta Hisashi Takeuch.