Jót tett az MKB-nak az államosítás

Az MKB Bank adózás előtti vesztesége 4 milliárd forint volt az idén az első fél évben, kevesebb, mint harmada az egy évvel korábbi 15 milliárd forintnak - közölte a bank.
MTI-Eco, 2015. augusztus 28. péntek, 21:44

A közlemény szerint az eredményjavulás a banknál történt szervezeti átlakulásnak köszönhető. "Már az első féléves számokban is megjelentek az MKB Bank tavaly megkezdett reorganizációjának pozitív hatásai. A pénzintézet több mint 10 százalékkal faragta le banküzemi költségeit" - áll a közleményben.

A nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerint 4,1 százalékkal, 1865 milliárd forintra csökkent 2015 első félévében az MKB Bank konszolidált mérlegfőösszege.

A konszolidált banküzemi költségek 2014 első feléhez képest 12 százalékkal, 20 milliárd forint közelébe mérséklődtek, amit a közlemény annak tulajdonít, hogy erre az időszakra esett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által az elmúlt év végén elindított újjászervezés legintenzívebb fázisa, a szervezeti átalakítás, a döntési szintek ésszerűsítése, a szigorú költségcsökkentési program.

Az MKB bankcsoport - a banki különadó hatását is magában foglaló - üzemi eredménye plusz 3,7 milliárd forint lett az első félévben. Az értékvesztés és céltartalék-képzés nettó összege az év első hat hónapjában 8,1 milliárd forintot ért el.

A mérleg szerint az ügyfélhitelek állománya a 2014 végi 1144 milliárd forintról 1037 milliárd forintra csökkent, míg az ügyfélbetétek összege 1294 milliárd forintról 1213 milliárdra mérséklődött.

A bank saját tőkéje 181 milliárd forintot tett ki 2015 június 30-án, míg 2014 végén 189 milliárd forint volt.

A közlemény szerint az MKB Banknak - a többi magyarországi hitelintézethez hasonlóan - komoly kihívást jelentett a lakossági devizahitelekkel kapcsolatos elszámolás és forintosítás. Ezzel együtt tőkehelyzete továbbra is stabil: a 14,68 százalékos tőkemegfelelési mutató valamivel magasabb, mint az előző év végén volt.

Az MKB kiemelte, hogy a fokozatosan javuló gazdasági környezet mellett a bank folytatódó újjászervezése serkentheti 2015 második félévében az MKB üzleti aktivitását. A devizaalapú gépjármű- és fogyasztási hitelek forintosítása miatt várható veszteség negatív eredményhatása mérsékelt. Jelenleg is zajlik a pénzintézet problémás portfóliójának értékesítése, illetve leválasztása. "A folyamat továbbra is az MNB irányításával zajlik, amely 2015. július 23-án visszavonta a tavaly decemberben kirendelt négy szanálási biztos mandátumát. Ezzel az igazgatóság visszavette a jogköreit és a bank folytatja középtávú stratégiájának megvalósítását" - áll a közleményben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.08.30 19:45

@pastorius: az családi adókedvezményről most nem beszélek, ha olvasnál, tudhatnád, nem sokat változott a gyermekszületés..


.franciáknál is 5-7 kellett ,hogy beváljon !! ...csak náluk 93 óta van !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.08.30 19:44

@pastorius: arra gyesre (stb) gondolsz, aminek összege 2008 óta nem változott???

..ne is változzon ..,vége a gyesre való szaporodásnak !! ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2015.08.30 19:11

@Bulemia:


Ingyen tankönyvek - két év múlva?

én pl..és még gondolom, sokan, simán lemondanék erről az "ingyen tankönyvről"..mert komoly ára van
pl. az, hogy olyan tankönyvből tanul a gyerek, ami nem odavaló..de olcsóbb, mint a régi, odavaló könyv..
így aztán az anyagot 3-4 hónap alatt befejezik
effektíve pocsékba megy az év hátralévő része..fénymásolásokkal nem lehet kitölteni..főleg valamilyen végig vitt koncepció szerint
ennyit erről
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2015.08.30 19:02

@hunorti:

arra gyesre (stb) gondolsz, aminek összege 2008 óta nem változott???
hol éri el az adócsökkentés az alsó 5 tizedet?
(még fölfelé is csak 1-2 ezer forintban mérhető a hatása, persze nem az ilyen vajna félékre gondolok)
a nyári gyerekékeztetés a rászorulók csak kb 30%-át éri el
családi pótlékot, ami mindenkihez eljut és bizonyítottan csökkenti a szegénységet, szintén nem emelték 2008 óta
az családi adókedvezményről most nem beszélek, ha olvasnál, tudhatnád, nem sokat változott a gyermekszületés..innentől erre célra ez igen igen drága módszer (pazarlás), és hát tudjuk, leginkább milyen rétegeket gazdagít
(érdekes infok >>> mára már a szülő korú nők kb 10%-a elhagyta az országot
és ami tényleg érdekes, sokkal magasabb a kint élő (migrált) magyarok termelékenységi rátája, mint az itthoniaké)
a tankönyvek nem igazán ingyenesek, hanem kölcsönzöttek..a rászorulóknak korábban is ingyen volt (majd érdekes lesz pl. az érettségire való felkészülés könyv nélkül)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.30 14:50

@hunorti:

Minél több pénz marad? Kinél?

Adókedvezmény - kinek?

Gyes-gyed - ez már volt.

Ingyen tankönyvek - két év múlva?

Most hol a pénz és hol a haszon?

Most!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html