Bár az idei január 0,7 fokkal hidegebb volt, mint egy éve, a lakosság mintegy 110 ezer gigajoul-lal (GJ) kevesebb energiát használt fel fűtésre mint tavaly. A fogyasztók a napokban kapják meg a januári fogyasztásról a számlát, és azt fogják tapasztalni, hogy összege 25-30 százalékkal kisebb lesz. Február első két hetének hőmérséklete jelentősen alatta maradt a sok évi átlagnak - az idén 2,5 fokkal hidegebb volt -, az energiafelhasználás emiatt 15 százalékkal emelkedett, ennek ellenére a februári számla is alacsonyabb lesz az áfa és az egységárak mérséklődése miatt. A Főtáv ledolgozta versenyhátrányát A Főtáv Zrt. teljesítette 2010-re kitűzött célját, ledolgozta versenyhátrányát - jelentette be Kovács Lajos vezérigazgató. A vezérigazgató elmondta: míg jelenleg egy átlagos, 52 négyzetméteres (135 légköbméteres), lakás évi távhő költsége 186 ezer - ÖKOPlusszal 166 ezer - forint, addig a központi fűtésé gázkazánnal, a karbantartási, fenntartási költségekkel együtt 195 ezer forint. A versenyképesség javulásában jelentős szerepe volt a hatékonyság javulásának: a Főtáv a 2007-ben tervezett költségekhez képest 2007-2009. között összességében mintegy 4,2 milliárd forinttal kevesebből működött. Az ÖKOPlusz programhoz tavaly 512 épület - 45 ezer lakás - csatlakozott, a 2008-2009-ben fűtési idényben elkészült lakások átlagos megtakarítása a 19 referenciaépületben 21 százalékos volt - ismertette Eiles Tibor értékesítési igazgató. Egyes épületekben az átlagosnál jóval nagyobb megtakarítást értek el, előfordult például 32,9 százalékos költségcsökkenés is.