Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még 2015 elején egy kormányhatározat rendelte el, hogy egy "központi adatfeldolgozó" végett az MFB Zrt-nek kell céget alapítania, ehhez a költségvetés hárommilliárd forintot adott.

Azóta sem derült ki igazából mi volt a zrt. feladatra. A megalapításkor kiadott közlemény szerint "központi adatgazdálkodóra" van szükség, ami hozzájárul az energiaellátás biztonságához és hatékonyságához, mi több, "választ ad a hazai közműszektor évtizedes problémáira" - írta a napilap.

A KAF az identitásvitától mit sem zavartatva megkezdte működését. Az állományi létszám 2016-ban 40 fő volt, a bérköltség 600 millió forintra rúgott. 2017 végére 17-en maradtak, akik 327 millióba kerültek.

A könyvek szerint ezalatt több százmilliónyi tárgyi eszközt, több milliárdnyi forgóeszközt halmoztak fel, százmilliókért vettek szolgáltatásokat és anyagokat. Érdemi tevékenység híján mindez 2015-ben 462 milliós, 2016-ban 1,26 milliárdos, 2017-ben pedig 912 milliós veszteségbe torkollott. Három év alatt tehát, minden látványos eredmény nélkül, mind a hárommilliárd forintot elköltötték.

Tavaly novemberben az adóhivatal, idén januárban pedig egy közjegyző indított végrehajtást a társaságnál. Április elején pedig - vélhetően egy kifizetetlen beszállító kérésére - a bíróság elrendelte a cég felszámolását is.