"A MÁV-Start vezetése úgy tűnik, képtelen megbirkózni ezzel a feladattal, ami rendkívül bántó. Harlem utcáin éjszaka biztonságosabb Rolex órával közlekedni, mint jegyvizsgálói szolgálatot ellátni a MÁV-Start által üzemeltetett szerelvényeken" - jelentette ki Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet (VDSZSZ) Szolidaritás alelnöke a hónap elején annak kapcsán, hogy legutóbb május végén ért atrocitás egy kalauzt, aki fizikai sérüléseket szerzett. A szakszervezeti vezető azt panaszolta, hogy szerinte a cégvezetés keveset tesz a dolgozók biztonságáért.

Szerdán erre reagálva a MÁV-Start levelet küldött a Napi.hu-nak, amelyben összeszedték, hogy pontosan milyen lépésekkel próbálják védeni a munkavállalókat. Mint írják, "a vasúttársaság mélyen elítéli a munkavállalóit ért támadásokat, és mindent megtesz a jegyvizsgálók, fedélzeti jegyellenőrök biztonságának garantálása érdekében."

Az intézkedések között említik, hogy a MÁV számos rendőrségi és polgárőrségi megállapodást kötött, biztonsági személyzetet, vasútőri kíséretet rendelt meg, biztonságtechnikai beruházásokat valósított meg, másfelől kiemelt figyelmet fordít a dolgozók sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt indított bűntetőeljárások segítésére.

A társaság azt közölte, hogy a céljuk az, hogy egyetlen ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül. A jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személyek, ezért az őket ért támadások a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek és szigorúan büntetendők.

A tavalyi év kapcsán közölték, hogy 87 alkalommal érte a jegyvizsgálókat valamilyen támadás. Jellemzően arcon ütötték, leköpték őket, illetve verbális agressziót kellett elszenvedniük. Előfordult még, hogy késsel fenyegették, megrúgták, megütötték, illetve a szabad mozgásukban akadályozták őket. Az elkövetők jelentős többsége (több mint háromnegyede) menetjegy nélkül, érvénytelen jeggyel vagy átruházott jeggyel akart utazni. Ez pedig főként a Budapest környéki elővárosok vonalain jellemző, kirívóan sok hasonló történt a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon, ahol az esetek 36 százaléka megesett.

Tavaly 75 feljelentés és 1 bírósági ítélet született (a többi eljárás folyamatban van). A közfeladatot ellátó munkavállalók elleni erőszak esetén a MÁV-Startnál a munkáltatói gondoskodás jegyében: jogi segítségnyújtás, rehabilitációs szabadság, munkába való visszatéréshez mentori segítség, illetve pszichológiai segítségnyújtás vehető igénybe. A szolgálatot teljesítő munkavállalót ért támadás esetén kérhető jogvédelem, amely jogi tanácsadást, beadvány-készítést, valamint a nyomozóhatóság és a bíróság előtt történő jogi képviselet biztosítását jelenti - írják az ügy kapcsán kelt levelükben.

Lapunkat arról tájékoztatták, hogy a támadások megelőzés érdekben évente csaknem 80 ezer vonatot biztonsági személyzet, 8000-8500 vonatot pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai kísérnek. Emellett felhívják a figyelmet arra, hogy a szolgálati mobiltelefonokról bármikor elérhető a rendőrség, ha szükségesnek tartják az ellenőrök a beavatkozást.

Fontos fejlesztés lehet - amelyet a szakszervezet is hiányol - hogy a jegyvizsgálókat testkamerákkal lássák el. A vasútvállalat erre tett már lépéseket állítása szerint: 2017 augusztus közepén, 25 jegyvizsgáló önkéntes részvételével elkezdte a testkamerák gyakorlati tesztelését, a tapasztalatok összegzése megtörtént. Mivel nincs olyan típusú testkamera a hazai piacon, ami megfelelne a műszaki paramétereknek, jogszabályoknak és adatvédelmi  előírásoknak, ezért elhúzódott a folyamat. A beszerzési eljárás előkészítése befejeződött, a rendszer kísérleti jellegű kiterjesztése a budapesti agglomeráció egyes részeiben 2018-ban várható. Hogy kérnek-e a testkamerákból, azt a dolgozók maguk dönthetik el. További fejlesztés, hogy az új vonatokat belső kamerarendszerrel szerelik fel.

Emellett a társaság közölte, hogy figyelemfelhívó kampányt indítottak: az utasokat tájékoztatják, hogy a közfeladatot ellátók elleni erőszak milyen büntetőjogi következményekkel jár. Figyelemfelhívó matricákat helyeznek ki az állomási jegypénztárak ablakaiba, illetve a járművek belső utasterébe.

Továbbá hatvan fedélzeti jegyellenőr toborzása, felvétele folyamatban van, őket kifejezetten a budapesti elővárosi forgalomba foglalkoztatja a vasúttársaság. A cél az, hogy az elővárosban a jegyvizsgálók ne egyedül dolgozzanak a fedélzeten. Hogy az atrocitásokat jobban kezeljék, a készségek fejlesztése érdekében speciális konfliktuskezelő tréningeken vesznek részt az érintett munkavállalók. Az augusztus 29-én induló jegyvizsgáló tanfolyamok programjába is beépítették már ezeket.

"A vasúttársaság nyomravezetői díjat is felajánlott már, miután idén április 15-én, hajnalban egy Lajosmizsére tartó személyvonaton brutálisan bántalmaztak egy jegyvizsgálót, akit az esetet követően súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. Az elkövető kézre kerítése érdekében a vasúttársaság a sajtó és a nyilvánosság segítségét kérte, illetve a MÁV-START a rendőrségen keresztül 500 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. A rendőrség eredményes munkájának köszönhetően az elkövetéssel alaposan gyanúsítható - sajtóértesülések szerint taxisofőrként dolgozó - személyt azonosították, és kihallgatták. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés miatt folyik ellene büntetőeljárás" - zárja a MÁV a felsorolást.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.