Semmilyen feltétele nem adott annak, hogy idén elinduljon a Hungarian World Airways (HWA) légitársaság - írja a Népszabadság. Három hete Csíky László, a Magyar Légiutak a Világra Zrt. vezető tisztségviselője és többségi tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy 2013-ben elindul a Malév-utód. Beszélt a beszerzendő Airbus repülőgépekről és arról, hogy a tőkét közel-keleti és ázsiai befektetők biztosítanák. A lapnak nyilatkozó szakértők kétlik, hogy akadna befektető, aki fantáziát látna a szerény magyar piacban.

A HWA alaptőkéje 11,7 millió forint, miközben az ENSZ repülésügyi szervezeténél is regisztrálni kellene az új légitársaságot, ami százezer dollárba kerülne. Az új cégnek csatlakoznia kellene a légitársaságok nemzetközi szövetségéhez (IATA), ám a lap megkeresésére az IATA-nál közölték, semmit sem tudnak róla.

Nem hallott a sajtóhíreken kívül a HWA-ról a bázis repülőtérnek szánt budapesti légikikötőt üzemeltető Budapest Airport, és nem tudnak a vállalatról egyik itt működő repülőgép-karbantartó vállalatnál, a Lufthansa Techniknél és az ACE-nél sem. A működés egyik feltétele, hogy a cég szerződjön egy megfelelő jogosítványokkal rendelkező karbantartóval. A Nemzeti Közlekedési Hatóság közölte, hogy nem adott légijármű-üzemeletetési engedélyt a HWA-nak.