Újabb vállalkozók kongatták meg a vészharangot: nem mindenki fogja ez túlélni

A Vörösmarty téri vásár elmaradásával nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kézművesek, akik szinte egész évben erre készültek. Sokan az interneten próbálják eladni portékáikat, de ez nem egy átlagos kézműves terepe. Az már látható, hogy nem mindegyik manufaktúra fogja ezt az évet túlélni - írja az Index.hu.
K. Kiss Gergely, 2020. október 29. csütörtök, 17:02
Fotó: Napi.hu

A járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni, ezért az operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve a szervezők úgy döntöttek, hogy lefújják a Vörösmarty téri vásárt.

"Egész évben erre az időszakra készülünk" - mondta a portálnak Horváth Mónika grafikus, a mankabymonika.hu tulajdonosa. A különböző kézműves termékeket gyártó vállalkozónak minden évben a karácsony környéke a főszezon.

Az éves bevételünk nagy részét, közel háromnegyedét a karácsonyi forgalom adja ki - tette hozzá. Mivel az sejthető volt, hogy a koronavírus-járvány miatt ez lesz, már idejében "rágyúrtak" a webshopra, az online értékesítésre, viszont azt egyelőre még csak nem is sejti, hogy a bevételkiesés mekkora részét tudja majd ellensúlyozni az online értékesítésből.

Március óta ezen dolgoztak

A Magyar Kézműves Szövetség tagjai szomorúan fogadták a vásár elmaradását, ezért útnak indították a "Vörösmarty téri utazóládát". Az utazóládába összegyűjtöttek néhány portékát azokból a tárgyakból, amelyeket megvásárolhattak az érdeklődők az adventi forgatagban. A kézművesszövetség közel 60-70 alkotót foglal magában, több mint 100 család és közel 500 ember dolgozik manufaktúráikban.

Körülbelül 45-50 standunk lett volna a Vörösmarty téren - mondta Sziffer Péter, a kézművesszövetség alelnöke. A manufaktúrák által legyártott kézműves termékek nagy részét eleve a karácsonyi vásárokra gyártják, így óriási érvágás számukra, hogy elmarad a vásár. Többen megpróbálják portékájukat online értékesíteni, de nincsenek könnyű helyzetben, hiszen tagjaik közül sokan korábban nem rendelkeztek webshoppal.

Sziffer Péter bízik benne, hogy a Bazilika előtti vásár meg lesz tartva, ahogy - a bevásárlóközpontokon túl - lesznek vásárok például Debrecenben és Szegeden is. Viszont hiába rendezhetik meg ezeket a vásárokat, a legtöbb kézművesnek ez nem segítség.

"Keressenek minket!"

A Vörösmarty teret rengeteg külföldi is felkeresi a karácsonyi forgatagban, de Sziffer szerint a vásár nem csak külföldieknek szól, sőt! "Rengeteg magyar vásárlónk van, és amióta kiderült, hogy elmarad a vásár, napi több telefont is kapnak tagjaink, hogy a termékeiket hol tudják majd megvásárolni" - mondta. Hozzátette, hogy továbbra is várják az embereket a jövő évben, annak ellenére, hogy az idei vásár elmarad.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sorathul, 2020.10.30 10:23

@Fricibacsi3:
"Szigorítsunk vagy lazítsunk?"
Na ezt kellene eldönteni, nem pedig szelektálni/kivételezni csak azért, hogy ebből is gazdasági előnyt kovácsoljon magának a politika.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.10.30 09:54

@Fricibacsi3: MEg SZFE csőcselék tüntikézni is.
Ezt miért hagytad ki?
----------
Hogy legyen mit ideírnod.
A csőcselék jelzőt kikérem a nevükben is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2020.10.30 08:12

majd ha első éhen halt
lökünk nekik egy 10huf-t
hogy legyen miből
eltemetni
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2020.10.30 06:57

@europeer:
MEg SZFE csőcselék tüntikézni is.
Ezt miért hagytad ki?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2020.10.30 06:56

"Koronavírus: már a fideszes politikusok is zúgolódnak"

"Sok kézműves mehet tönkre a karácsonyi vásár nélkül"

Szigorítsunk vagy lazítsunk?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html