Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebookposztban közölte:

"Holnapi hatállyal kezdeményeztem az FKF vezérigazgatójának felmentését."

A hvg.hu korábban azt írta, a főváros csak most tudta meg, hogy a Nagy László Albert vezette Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az új közgyűlés alakuló ülése előtt 2 évre szóló, 1,5 milliárd forintos, pernyeszállításról szóló szerződést írt alá egy, a Mészáros-csoporthoz tartozó céggel.

A Budapest-portálra kikerült fővárosi közlemény szerint Karácsony Gergely döntését a főpolgármesteri szerződéskötési moratórium megszegése indokolja. Azt is írták, hogy a döntés után az FKF vezetését, a céget érintő átalakulási folyamat lezárultáig, az új felügyelőbizottsági elnök, Mártha Imre szoros felügyelete mellett, a cég eddigi vezető jogtanácsosa veszi át.

Karácsony hétfőn azt mondta a lapnak, elégedetlen azzal, ahogyan az FKF aznap a hóhelyzetet kezelte.