Karácsonyék csapdába csalják a kormányt?

A budapesti vezetés késznek mutatkozik arra, hogy átadja a kormánynak a HÉV és a metró összekötésének projektjét, ami rendkívül macerás, költséges és hosszú távú projekt.
Komócsin Sándor, 2020. október 20. kedd, 08:16
Fotó: Napi.hu

A gödöllői HÉV és az M2-es metróvonal összekötése az első projekt, amit forráshiány okán átad a fővárosi önkormányzat a kormánynak - írja a Népszava. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) múlt heti ülése után Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár bejelentette, hogy a kormány örömmel átvállalja a budai fonódó második ütemét, a belvárosi Duna-partok megújítását, a biodóm befejezését és a gellérthegyi sikló megépítését (ha már egyszer a főváros bevonása nélkül alakítják át a Citadellát). Sőt, ha a városvezetés kéri, akkor a Lánchíd rekonstrukcióját is magukra vállalják.

A Karácsony Gergely főpolgármester vezette Budapestnek a HÉV-ügyről nem esett nehezére lemondani, a projekt megvalósítása ugyanis jelentős forrásokat foglalna le, az átadás politikai haszna csak nagyon sokára gyűjthető be, ráadásul több sebből is vérzik a terv. - A két eltérő üzem összekapcsolása bonyolult szakmai és igen költséges megoldás, nem véletlenül őrlődik immáron egy évtizede az önkormányzati malmokban - mutat rá Nemes Gábor (DK), a BKV Igazgatóságának tagja, XVI.kerület képviselő.

A HÉV-vonalakat a Tarlós István vezette főváros néhány éve állami tulajdonba adta, jelenleg a MÁV-csoport egyik cége üzemelteti, míg a metrók a fővárosi tulajdonú BKV-hoz tartoznak. De műszaki szempontból is nagy a különbség. Eltérő például a szerelvények padlómagassága, a vontatási feszültség, a biztosító berendezés és vonatbefolyásoló rendszer. Egyedül a sínpárok szélessége ugyanaz.

Ha a felszínen valósítják meg, akkor ehhez már a Pillangó utcai megálló után meg kell emelni a metróvonal szintjét, ráadásul úgy, hogy közben át kell vinni a másik oldalra, utána pedig Rákosfalva megállóig a lakótelepi házak mellett egy emelet magasságban haladna el. A téren pedig egy magasvasúti megállón lehetne átszállni. A föld alatti összekötés jobb, de bődületesen költséges, ami nehezen lesz alátámasztható a forgalmi adatokkal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mpapa, 2020.10.20 10:10

Dehogy csapda. A fővárosnak nincs forrása ilyen építkezésekre és nem is lesz amíg ellenzéki vezetésű narancsországban.
Orbán meg őrül, hogy így nem kell a pénzügyekről egyeztetni, nincs fővárosi kontroll, és továbbra is a kedvenc NERtárs építőipari cégek végezhetik ezeket a túlárazott projekteket és felmarkolhatják az EU-s és adófizetői forrásokat.
Minden mehet így tovább mint a Tarlós érában, közben meg learathatja a babérokat és mutogathat Karácsonyra, hogy neki ezt sem sikerült megugrani.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

henker, 2020.10.20 09:45

A stadionokat és kórházakat kell átadni állami kezelésbe. Mindkettő fenntartás sok-sok milliárdba kerül, ami meg ezekben az éitménykben belül folyik az nemzeti katasztrófa. Akkor már inkább varrják a diktátor nyakába, úgyis ő tehet róla.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

DrNemoda, 2020.10.20 09:33

A csapdát a főváros nem most építi, az már azóta készen áll, hogy az Őrs vezér teret többször is a magától értetődő perspektívával szemben, kifejezetten azt gátolva újították fel ! Odacseszték az üzletközpontot is az útba. Talán nem minden szándék nélkül ! Úgy hogy most ne sopánkodjanak, lássanak neki. És most sem kellene eldobni minden racionalitást. Jut eszembe, tökmindegy, hogy ha a pénz megvan, ki lesz a főnök. Eltart egy darab ideig, onnan megy majd nyugdíjba ! Fogadjunk, hogy az én életemben ebből már nem lesz semmi !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html