A korábbi évekre jellemző ütemnél gyorsabban, mondhatni vészesen fogynak a szabad szobák a karácsonyi, szilveszteri kiemelt időszakokra a hazai szálláshelyeken. Vannak már olyan vidéki városok, például ahol gyógyfürdő van, ahol már csak nagyítóval lehet találni pihenési lehetőséget az idei ünnepekre, egyes nagyobb hotelek pedig már hetek óta telt házat jegyeznek december végére, január elejére - számolt be a lap, amely szerint már évek óta felfutó trend a karácsonyi utazás.

Úgy is szívesen utaznak a magyarok - és az idelátógató külföldiek is -, hogy az átlagos áraknál akár másfél-kétszer magasabbak. Akár több százezer forint is lehet egy út. Nem meglepő, hogy aki ilyenkor megteheti, hogy elutazik a szobaárak mellett máson sem spórol.

November vége óta pedig az online platformokon fokozott az érdeklődés a még elérhető szállások iránt, leginkább a fővároson túl keresik a magyarok az extra lehetőséget a kikapcsolódásra - számolt be az újság.