Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás a becsült ellenértéket nem tartalmazza.

A csarnok három részből áll. Az első egy nagy belmagasságú, teljes hosszán daruzott, két javítóvágányos karbantartó csarnok lesz. A második rész lesz az eszterga csarnok, míg a harmadik a kiszolgáló épületrész.

Ajánlatot az tehet, aki az utolsó három lezárt üzleti évben legalább nettó 2,5 milliárd forint árbevételt ért el és ebből 1 milliárd 250 millió forint vasúti infrastruktúra, vagy pedig vasúti épület építéséből származott.

Az ajánlatok beadási határideje november 5. Az értékelésnél 70 súlyszámot ér az ár és 30 súlyszámot a minőség.

A Szeged-Hódmezővásárhely közötti tram-train (villamos és vonat) rendszerhez szükséges járműtelep építésére 2 milliárd 750 millió, míg az előkészítés tervezésére 1 milliárd 250 millió forintot hagyott jóvá a kormány.