A Kúria döntése alapján a feleknek visszamenőlegesen el kell számolniuk, amely összegszerűségét tekintve kevesebb mint egy százaléka a teljes hitelösszegnek, amit sem az adós, sem a Kúria nem vitatott. Az OTP Bank a jogszabályoknak megfelelően már korábban, a másodfokú jogerős döntés nyomán csökkentette azt a jogszerű követelését, amelynek - a hitel visszafizetését nem teljesítő ügyfelével szemben - kénytelen végrehajtás útján érvényt szerezni.

Magyarországon nincs precedensjog, tehát a különböző perekben hozott ítéletek nem vonatkoznak minden további ítéletre, különösen nem minden szerződésre - hangsúlyozza a pénzintézet. Ahogyan az Európai Bíróság is kimondta, minden egyes esetben külön vizsgálni kell az egyedi szerződés megkötésének körülményeit, mint a tisztességtelenség megítélésének egyik feltételét.

A Magyar Bankszövetség a jogegységi döntés megszületése előtt nem kíván nyilatkozni - mondta Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-nek a Kúria keddi döntését követően.