Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Az Arago Csoport az elmúlt években nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is kialakított egy jelentősebb befektetési portfóliót. A sport, azon belül is a futball ráadásul ismerős terep számunkra, hiszen nyolc éve az egyik legnépszerűbb magyar futballklub, a DVTK többségi tulajdonosai is vagyunk." - idézte a cég közleménye Sántha Gergelyt, az Arago Holding ügyvezetőjét. Kassai szerepvállalásukat több dolog is alátámasztotta, de leginkább a tulajdonostársaik elhivatottsága, a klub komoly hagyományai, valamint Kassa és vonzáskörzetének sportban rejlő lehetőségei miatt született meg a döntés.

"Miskolc és Kassa földrajzi közelsége, testvérvárosi volta, illetve közös kulturális és sportmúltja csak ráadás volt." - fogalmazott Sántha.

Dusan Trnka, az FC Kosice elnöke azt mondta, nagyon örülnek magyar partnereiknek, a mostani fontos lépés a klub financiális hátterének biztosításában.

"A magyar tulajdonosok ráadásul hozzák magukkal azt a tapasztalatot, amit az új, modern, miskolci stadion üzemeltetése során eddig szereztek. Együtt dolgozunk azért, hogy a kassai futball ismét méltó legyen a korábbi sikereihez." - fogalmazott a klubvezető.

Az Arago Befektetési Holding Leisztinger Tamás érdekeltsége.