Csökken a népesség, a városokban is eleve kevesebb a vásárló. Ráadásul néhány százezren el is mentek a határon túlra dolgozni. A települések száma ugyanakkor nem csökkent az elmúlt másfél évtizedben, de úgy, hogy több a város és kevesebb a falu - olvasható a szakportálon.

Minél kisebb egy falu, annál kedvezőtlenebbek az ott élők életkörülményei. Ráadásul sokan ingáznak is, hiszen helyben kevés, vagy alig van, vagy egyáltalán nincs munka. Az ingázók pedig egyáltalán nem biztos, hogy rohannak haza a kisboltba vásárolni. Sőt, ha már amúgy is utazniuk kell, könnyen lehet, hogy a nagyobb település nagyobb boltjában költik el a pénzüket. És sok falulakó is nem rest buszra szállni, és más település esetleg nagyobb boltjában "kalandozni".

A KSH adatai alapján nyomon követhető, hogy évről évre nő a bolt nélküli települések, falvak száma. Az összes település száma 2003-ban 3145 volt, ebből 3105-ben még működött bolt. Ehhez képest -a szétválásoknak köszönhetően - 2017-re 3155-re nőtt a települések száma, ebből azonban már csak 2936-ban üzemelt bolt.

Boltok persze mindenütt, a nagyvárosokban is mennek tönkre. Az elmúlt másfél évtizedben közel ötödével csökkent a boltok száma Magyarországon, több mint 30 ezerrel. A nagyobb csapás a falvakat érte ez alatt az időszak alatt, mivel ameddig a városokban 12 százaléka szűnt meg a boltoknak végleg, a falvakban ez az arány százalék.

A Blokkk.com szerint ehhez az is hozzátartozik, hogy a magyar bolthálózat európai léptékben nézve az elaprózottabbak közé tartozik, ami azt jelenti a versenyképesség oldaláról, hogy egy bolt kevesebb vásárlót szolgál ki, akik persze így kevesebbet is költenek egy-egy boltban.

A legsúlyosabb gond azonban az, hogy a falu boltja versenyképességben, teljesítményben adottságai miatt eleve hátrányban van a nagyáruházzal szemben. Ez látszik is azon, hogy egy boltra mennyi árbevétel jut. Természetesen tudjuk, hogy a multi láncok boltjai nagyobbak, de hát a különbség az különbség:

Egy boltra jutó árbevétel 2016-ban

Árbevétel (milliárd Ft)BoltszámBevétel/bolt
Hazai láncok14759374157 millió Ft
Multi láncok264016971,5 milliárd Ft
Forrás: KSH, Trade Magazin, Elektronikus Beszámoló Portál

Nem mindegy, hogy egy üzlet milyen korszerű eszközökkel, módszerekkel dolgozik, itt nagyon nagy az elmaradás. Fejleszteni nekik is kellett volna, de a falusi kisboltok nem tudtak az elmúlt években. Persze, mindehhez az is hozzátartozik, hogy a boltját sok idővel ezelőtt nem a mai vásárlóerőre tervezték. Váltani kellett volna, de nem volt miből - értékel a Blokkk.com.