Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány az idei költségvetésből 1 milliárd 42 millió forintot hagyott jóvá a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló (katonai) repülőtér polgári fejlesztésének megvalósításához. Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A kecskeméti katonai repülőtér kettős funkciójúvá fejlesztése, azaz polgári célra is alkalmassá tétele azóta téma, mióta a városban letelepedett a Mercedes. Mint a Napi.hu már 2017 nyarán közölte, a kormány a hatósági ügyintézés szempontjából kiemelt beruházássá nyilvánította a kecskeméti repülőtér közös (katonai és polgári) felhasználásúvá fejlesztését.

Egy évvel később pedig - az MTI-re hivatkozva - közöltük, hogy egy polgári terminál kialakítását is tervezik a kecskeméti repülőtéren, ahol a felújításig a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei, vadászpilótái, a légierő hadműveleti központja, művelettámogató zászlóalja, harcászati kiképző százada, szállítórepülő-százada, repülő-műszaki és logisztikai zászlóalja állomásozik.

A polgári terminál kialakítása - a Modern városok program részeként - a civil üzemeltető feladata, de ez a katonai bázis működését semmilyen formában nem befolyásolja. A Magyar Honvédség repülőbázisainak modernizálása, fejlesztése ettől függetlenül, NATO- és nemzeti erőforrások bevonásával valósul meg.