Keleti nyitás a Rail Cargónál

Keleten terjeszkedik a Rail Cargo Hungaria - írja a Világgazdaság hétfői számában.
Szabó Zsuzsanna, 2017. március 13. hétfő, 07:55
Fotó: Napi.hu

Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója a lapnak elmondta: a keleti terjeszkedés számukra két térséget jelent, Záhonyon át Oroszországot és Kínát, valamint Lökösházán át a Balkánt és Kínát.

Szerinte a Kína felőli forgalmuk fellendüléséből nem csak Záhony profitál, hanem a budapesti BILK Terminál is, amely a kínai áruk magyarországi átrakóközpontja lesz.

Az interjúban Kovács Imre beszélt arról is, hogy előzetes adatok alapján a Rail Cargo Hungaria tavalyi árbevétele 6 százalékkal, 73 milliárd forint körülire nőtt, ismét nyereségesek lesznek, vonataik fajlagosan 16,6 százalékkal több árut szállítottak, mint 2015-ben.

HOZZÁSZÓLÁSOK