Csak előre, csak online

A Sparnál, a március 17-én, keddtől a webboltban leadott rendeléseket kizárólag online, előre fizetéssel lehet rendezni. A cég ezzel is szeretné csökkenteni a kiszállítók és a vásárlók közötti kontaktus idejét. A lánc egyúttal kéri a megrendelőket,

hogy, jelezzék rendeléseik leadása során, ha egészségügyi okok miatt zárt területről kérnének kiszállítást, ugyanis munkatársaink veszélyeztetett területekre nem léphetnek be.

Tanácsok

A Spar-üzletek nyitvatartási ideje változatlan. A cég - az Országos Kereskedelmi Szövetség korábbi közleményében foglaltakkal összhangban - közölte, hogy a munkatársai azon vannak, hogy a mostani keresletnek eleget tegyenek. Azonban előfordulhat, hogy átmenetileg egy-egy időszakban különböző termékek pótlása a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe.

A Spar a honlapján felsorolta az OKSZ korábban közzétett tanácsait. Ezek a következők:

  • A kisgyermekek érdekében pedig azt javasoljuk, ha megoldható a felügyeletük otthon, ne vigyék őket magukkal vásárolni!
  • Az eladótérben a vásárlók tartsanak biztonságos távolságot más személyektől, főképpen a pénztár előtti sorban álláskor!
  • Javasoljuk a készpénz nélküli fizetéseket az üzletekben, ami gyorsabb, kényelmesebb is. Ahol rendelkezésre áll, kérjük, vegyék igénybe az önkiszolgáló pénztárakat!
  • Vásárlás közben is fordítsanak figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ általános ajánlásaira is, amelyek szerint a kiskereskedelmi üzletekben tartózkodva a vásárló ne érintse meg az arcát, különösen az ajkakat, az orrát és a szemét kézzel!
  • Kövessék a köhögés és a légzés higiéniai protokollját! Köhögés vagy tüsszentés esetén takarják el a szájukat és az orrukat egyik könyökkel, vagy zsebkendővel, majd a lehető leghamarabb dobják be a zsebkendőt egy zárt szemetesbe! Az áruházban ne köhögjenek vagy tüsszentsenek az ott tartózkodókra, vagy a kihelyezett élelmiszeripari és más termékekre!
  • A válogatható frissárut (elsősorban péksüteményt) puszta kézzel ne fogják meg, használjanak erre a célra kihelyezett fogóeszközt, vagy eladótéri műanyag zacskót, esetleg papírzacskót, amibe be is csomagolhatnak.

A többi lánc is lépett már

A Tesco az online megrendeléseknél korlátozást vezetett be, egyrészt szűkebb palettáról lehet válogatni, másrészt egy-egy vásárlásnál maximum 12 darabot vagy csomagot lehet kérni. Az Auchan pedig arról tájékoztatta a webáruházából rendelőket, hogy a megugró kereslet miatt lehetnek olyan termékek, amelyeknek nincs helyettesítő termékük. Az Auchan egyébként már márciusra nem vállal kiszállítást, mert megtelt a naptár. Az Aldi pedig bolti plakáton üzent a vásárlóknak, hogy háztartási mennyiségeket tudnak megfelelő tempóban visszatölteni.