Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék azt a hatósági bizonyítványt, amellyel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta a KESMA tulajdonszerzését azokban a cégekben, amelyeket kormánypárti üzletemberek egyszerre ajánlottak fel az alapítvány számára 2018. november 28-án. A bíróság döntése azt jelenti, hogy hiányzik a kormánypárti sajtó példátlan mértékű összevonásának egyik jogi feltétele - írta közleményében a TASZ.

A GVH azután adott zöld utat a KESMA tulajdonszerzésének, hogy a kormány egy rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet, kizárva a versenyjogi vizsgálatot. A hivatal a saját hatáskörének hiányára hivatkozva lezárta az eljárást, és igazolta, hogy nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt vizsgálatot kellene lefolytatnia az összefonódás előtt. Az ítélet szerint ezt nem tehette volna meg.

Mi a baj a KESMA-val?

A Szabad Pécs és a TASZ szerint a koncentráció súlyosan torzítja a sajtópiacot, aláássa a média sokszínűségét és veszélyezteti a tisztességes gazdasági versenyt, ezért azt kérték a bíróságtól, hogy semmisítse meg a GVH döntését és kötelezze a hivatalt versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására. Ezen túl pedig forduljon az Alkotmánybírósághoz, mert az összefonódást lehetővé tevő kormányrendelet, és az azt megalapozó törvény is ellentétes az Alaptörvénnyel - a törvény ugyanis lehetővé teszi a kormány számára, hogy bármilyen üzleti tranzakciót felmentsen a versenyjogi vizsgálat alól, a rendeletben pedig a kormány visszaélésszerűen alkalmazta a törvényt, amikor a döntést egyetlen szóban, a közérdekre hivatkozva "indokolta" - olvasható a TASZ közleményében.

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a GVH semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott, és még az összefonódást nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánító kormányrendeletre sem hivatkozott, így jogsértően adott ki hatósági bizonyítványt. A bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a GVH azzal érvel, hogy nincs hatásköre eljárni, akkor a hatósági bizonyítvány kiadására sem jogosult. A hatósági bizonyítvány megléte az egyik jogi feltétele annak, hogy a KESMA tulajdonszerzését a cégbíróságon bejegyezhessék. Szükség volt a bizonyítványra akkor is, amikor a KESMA 2019 szeptemberében jelentős összevonást hajtott végre, 11 cégét olvasztotta be a szintén tulajdonában lévő Mediaworks Zrt-be. A dokumentum bíróság általi megsemmisítése azt jelenti, hogy ezen ügyletek jogszerűsége is kérdéses - magyarázta a TASZ.

Mást kell kitalálnia a GVH-nak, hogy miért nem tesz semmit

A döntés értelmében a GVH-nak újra le kell folytatnia az összefonódás bejelentésével kapcsolatos eljárást, ki kell alakítania jogi álláspontját, és az annak megfelelő formában és tartalommal, kellő indokolással ellátva kell lezárnia a vizsgálatot.

"Tudatjuk a cégbírósággal a Fővárosi Törvényszék döntését, amelynek értelmében az újabb összeolvadások és beolvadások jogi feltétele hiányozhat. Emellett figyeljük a GVH döntéseit, és ha az új eljárásban jogsértő döntést hoz a hivatal, azt ismét megtámadjuk. Továbbra is fenntartjuk, hogy a KESMA-birodalom létrejöttét megengedő kormányrendelet sérti az Alaptörvényt" - mondta Dojcsák Dalma, a TASZ politikai szabadságjogi programvezetője.

Kormány: formai hiba volt

A KESMA ügyében hozott versenyhivatali határozatnál a bíróság részéről a kormány döntésével kapcsolatban semmilyen kifogás nem merült fel - reagált az ügyre a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). A bíróság azt állapította meg, hogy a GVH által kiállított hatósági bizonyítvány volt formailag hibás. A GVH a Fővárosi Törvényszék döntése nyomán orvosolta a formai hibát, és új határozatot hozott. A bírósági döntésnek megfelelő új határozatot a GVH már kiadta, így az ügy jogilag rendezett - írta közleményében a KTK.

Reagált a GVH - továbbra sem vizsgálják az összefonódást

A GVH szerint a törvényszék 2019 decemberében hozott ítéletében megerősítette, hogy a versenyhivatalnak nem volt hatásköre a KESMA fúzió versenyjogi szempontú vizsgálatára. A törvényszék egyben arra kötelezte a hivatalt, hogy döntését más formában hozza meg egy új eljárás keretében - írta közleményében a GVH.A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány 2018. november 28-án bejelentette a Gazdasági Versenyhivatalhoz, hogy megszerzi az Opus Press Zrt., az Echo Hungária TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zrt., a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Kft. és a Magyar Idők Kiadó Kft. társasági részesedéseinek 100 százalékát. A kormány 2018. december 5-én kormányrendeletben a tranzakciót közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette. Ennek alapján a GVH hatásköre hiánya miatt hatósági bizonyítványt állított ki az összefonódásról 2018. december 6-án.Az ezt követően indult perben a Fővárosi Törvényszék 105.K.700.376/2019/7. számú döntésében kimondta, hogy az adott esetben hatósági bizonyítvány kiadásának nem volt helye, ezért a hatóságnak ismételten le kell folytatnia az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárást, és a kialakított jogi álláspontjának megfelelő formában és tartalommal ellátva kell lezárnia. Mindemellett a GVH szerint a törvényszék rögzítette, hogy a kormányrendelettel nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített összefonódás kivételt jelent a versenytörvény tárgyi hatálya alól, ilyen értelemben nincs jelentősége annak, hogy az összefonódást már bejelentették: arra a kormányrendelet szabálya ugyanúgy alkalmazandó. Ezt követően a GVH 2020. január 29-én kelt végzésével az összefonódás-bejelentést hatáskörének hiánya miatt visszautasította - közölte a GVH.

TASZ: Fenntartjuk, hogy a KESMA médiabirodalmának létrejötte alkotmánysértő

A TASZ és a Szabad Pécs továbbra is meg van győződve arról, hogy a KESMA létrejötte alkotmánysértő módon ássa alá a piaci versenyt és a sajtószabadságot, így várhatóan a GVH újabb döntésével szemben is bírósághoz fordulnak - közölte a TASZ a GVH szerdai döntésére reagálva. - A hivatal a döntést még nem hozta nyilvánosságra, egyelőre csak találgatni lehet, hogy az abban foglaltak jogszerűek-e.

"Számítottunk rá, hogy a GVH ismét úgy dönt, hogy nem járhat el a KESMA ügyében. A végső célunk az, hogy bebizonyosodjon: a KESMA-nak utat nyitó kormányrendelet alkotmánysértő. Újabb eljárást fogunk indítani, hogy erről is döntés születhessen" - mondta el Dojcsák Dalma, a TASZ politikai szabadságjogi projektjének vezetője.