Kétséges a Nabi kaposvári gyárának jövője

MTI-Eco, 2011. május 13. péntek, 17:20
Fotó:

Kétséges a NABI (North American Bus Industries) Gyártó és Kereskedelmi Kft. kaposvári gyárának a jövője - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap, mely szerint a termelés csökkentése mellett az is felvetődött, hogy lakat kerülhet a szerelőcsarnokra.

A fénykorában közel 250 embernek megélhetést nyújtó autóbuszüzemben ma 85-en dolgoznak. Júniusban legyártják az Egyesült Államokba szállítandó utolsó kompozit autóbuszt - olvasható a megyei napilapban.

A lap úgy tudja: négy verzió merült fel a gyár jövőjével kapcsolatban. A legrosszabb forgatókönyv szerint lakat kerülhet a cégre, az optimista verzió lényege: a kaposvári üzem sikeresen szerepel a Los Angeles-i autóbusz-pályázaton, amelyre júliusban jár le a jelentkezési határidő.

Baranyai Ferenc, a Nabi ügyvezető igazgatója ez utóbbival kapcsolatosan hangsúlyozta: optimista, ám ha a realitásokat nézi, 50 százalék esélyt lát a sikerre.

A cégvezető a két köztes megoldás egyikeként említette, hogy - a Nabi alapvető gondjait előidéző - korábban elmaradt amerikai megrendelés ellenére mégiscsak gyárthatnak a tengeren-túlra. Így több mint 500 járművet hívhatna le a külföldi partner, s ez vélhetően hosszú időre kirántaná a kátyúból az évente 150 busz gyártására képes üzemet. A másik, hogy csökkentett kapacitással, elsősorban a hazai piacra összpontosítanak. Ez akkor lenne számukra esély, ha évente nem csupán 10-15 járműre kapnának megbízást, hanem ennek a többszörösére.

Baranyai Ferenc szerint szükség van az elöregedett hazai autóbusz állomány ütemes fejlesztésére. Csak a BKV-nál - öt éven át - évi 200 busz cseréje indokolt, a Volán-társaságoknál is három év alatt 1100-1200 új járművet állíthatnának üzembe - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK