A januári áfacsökkentés óta 15-20 százalékkal több tojást adnak el a hazai kereskedelmi láncok, mint egy évvel korábban. A madárinfluenza ugyanakkor még mindig jelentős hatással van a termelésre, a csökkenő kínálat pedig az árakat is felfelé hajtja - számolt be a Magyar Idők.

Jelentős áremelkedést mért januárban a statisztika a tojás hazai piacán: az előző évhez képest 14 százalékkal emelkedtek az átvételi árak. Hetenkénti bontásban már nem ennyire drasztikus az árváltozás, december utolsó hetéhez képest kicsit még olcsóbb is lett a tojás az év első heteiben.

A következő időszakban viszont újra felfelé indulhatnak az árak - tudta meg a lap. Mindennek hátterében a november óta tomboló madárinfluenza-járvány áll, amely már nemcsak a hazai, hanem az európai unió más tagállamaiban működő baromfitelepek működését is megnehezíti.

A madárinfluenzának komoly árfelhajtó hatása van egész Európában - számolt be Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) elnöke. A betegség hazai megjelenése óta az állomány 10-15 százalékától kellett megszabadulniuk a termelőknek, a kényszervágások mellett pedig az érintett telepeken az is gondot okoz, hogy nem nevelhetnek új szárnyasokat.

A szakember szerint nem csak az állategészségügyi problémák állnak a csökkenő kínálat hátterében. Az állattartók hagyományosan az év első két hónapjában végzik el a szükséges selejtezést és készülnek fel az új szezonra. Mindez azt jelenti, hogy a kényszervágások mellett az állomány frissítése miatt is kevesebb a tojás a piacon.

Végh szerint ha minden jól megy, és nagyobb kényszervágásra nem kerül sor, húsvétra visszakerülhet a korábbi szintjére a tojástermelés - olvasható a lapban.