A Napi Gazdaság keddi számánk cikke

A válság előtti időszakban 165 ezer helyen lehetett vásárolni, ami 10 ezer árusítóhely megszűnését jelenti, néhány év alatt. (Most 154 ezer üzlet működik az országban.) Az élelmiszer-kereskedelemre a pályaváltás volt jellemző, így 30 ezerről 25 ezerre csökkent a vegyesüzletek száma, miközben a szaküzleteké (zöldség, hús, pékáru) 15 ezerről 20 ezerre nőtt. Csökkent a textil-, ruházati üzletek száma, 28 ezerről 25 ezerre, ráadásul úgy, hogy közben teret nyertek az ázsiai piacok és üzletek.

A becslések szerint a ruházati üzletek között jelenleg legalább 5 ezer kínai, ázsiai ruházati üzlet működhet, ami a "játékosok" számát tekintve 20 százalékos részesedést jelent − véli az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ázsiai piacok súlya azonban ennél sokkal nagyobb − így a közlemény −, mivel sok ruházati boltos náluk szerzi be árukészletét. Nőtt közben a használtcikk-üzletek száma is, jelenleg több mint 7 ezer működik. Az internet térhódításával függ össze, hogy megduplázódott a telekommunikációs szaküzletek száma, jelenleg 2 ezer tevékenykedik a kereskedelemben. Több mint 2 ezer sportszerszaküzletben lehet vásárolni, ahol szintén közel kétszerese az értékesítőhelyek mennyisége a korábbi évekénél, ami feltehetően a sportosabb életmóddal függ össze. A nagy vesztes a könyvesbolt, számuk jócskán csökkent, 3500-ról 1500-ra.

Az elmúlt években a fővárosban nőtt az értékesítőhelyek száma, összesen több mint 2 ezerrel, jelenleg 35 ezer helyen vásárolhatnak az itt lakók és az átutazók. A többi településen csökkent a vásárlóhelyek száma, legnagyobb mértékben a községekben, ahol 25 ezer bolt helyett jelenleg már csak 20 ezer fogadja a vásárlókat.

A vásárlóhelyek alapterülete az elmúlt években közel félmillió négyzetméterrel nőtt, jelenleg 18,5 millió négyzetméter. Az alapterület bővülésének megfelelően (miközben az üzletszám csökkent az elmúlt években) nőtt az üzletek átlagos alapterülete, a kereskedelem egészét tekintve ez jelenleg 121 négyzetméter (ebben a garázsbolt és a hipermarket is benne van). Az alapterület gyarapodása az új értékesítőhelyek építésének eredménye.

Piaci részerányok (százalék)
Bolttípus2011. dec.− 2012. márc.2011. dec.− 2012. márc.
2500 m² felett3131
401−2500 m²3536
201−400 m²88
51−200 m²1716
50 m² és kisebb99
Forrás: Forrás: Nielsen