Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent határozatban a kormány egyetértett azzal, hogy a Kőbányai úti beruházás - amely a volt járműjavító területén valósul meg - csökkent műszaki tartalommal valósuljon meg: a belső és külső kertek, a  konyhatechnológia, a "B" stúdió kialakítása a  kapcsolódó műszaki beavatkozásokkal együtt, és a "C" épület befejező munkáinak elvégzése nem szükséges.

A kormány egyetértett a közbeszerzési eljárás során fellépő 4 milliárd 202 millió forint többlet finanszírozási igénnyel. (Nagy változás az Andrássy úton - sokmilliárdos beruházás indul.)

Az emberi erőforrások miniszerének a 4 milliárd 202 milliót az idei költségvetésben szereplő, a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítása jogcímcsoporttól kell elvennie, amit viszont a jövő évi költségvetésben vissza kell pótolnia.

A kormányhatározat szól arról is, hogy a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítására jövőre 6 milliárd 730 millió forint fordítható, a felújított Operaház megnyitásának határideje pedig 2019. január 1.

A két sikertelen tender után, gyorsított tárgyalásos közbeszerzést írt ki a Magyar Állami Operaház, a Kőbányai úti új műhelyház és próbacentrum kivitelezésére. A becsült ellenérték 8 milliárd 155 millió forint. A nyertes a Strabag vezette konzorcium lett, nettó 11,9 milliárd forinttal.

Két héttel az Operaház új üzemházának ünnepélyes alapkőletételét követően startolhat az Ybl Miklós tervei alapján készült Andrássy úti palota felújítása is. A tendert a Paár Attila érdekeltségébe tartozó West Hungária Bau (WHB) Kft. végezheti el, az értéke 15,5 milliárd forint. A cég az utolsó körben egyedüli pályázóként kapta meg a megbízást. Operaház beruházásának teljes költsége 23 milliárd forint körül alakul majd, ebből 15-16 milliárdot tesz ki az épület átépítése és a műszaki berendezések - fűtés, klíma, elektromos hálózat - felújítása.