Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A vezérigazgató-helyettes az MTI-nek elmondta, hogy ez a csökkenő tendencia 2001 óta tart, míg a forgalmi teljesítmény, vagyis a járatok száma és sűrűsége 2000 óta folyamatosan növekszik. Egyébként a csökkenő utasszám nem csak Budapesten, de Európa más nagyvárosaiban is megfigyelhető amellett, hogy a hétvégi és az éjszakai járatsűrűség tekintetében Budapest összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van, mint más európai nagyvárosok - tette hozzá. A március óta tartó utasszámlálás célja egyrészt az igényfelmérés, másrészt a bliccelés kiszűrése. Ezen adatok alapján tehet a BKV javaslatot a főváros Városüzemeltetési Bizottságának járatmódosításra. A változtatásokról csak a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat dönthet. Regőczi Miklós egyetlen példát hozott az elmondottakra: a kisföldalatti a közlekedési vállalat szerint reggel 4.30 és 6.00 óra között túl gyakran - nyolcpercenként - jár. Más járatmódosítások nagyban függnek az aktuális változásoktól, vagyis ha bezárnak egy iskolát, egy kórházat, esetleg épül egy új bevásárlóközpont, akkor ezekhez a változásokhoz igazodnia kell a vállalatnak. Az utazási szokások pontos feltérképezése csak 2010-re várható, miután bevezették az elektronikus jegyet, amivel már könnyedén nyomon követhetőek lesznek az egyes utasok közlekedési szokásai. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: a metró és a HÉV várhatóan 2009-re második felére csak kapukon keresztül lesz megközelíthető.