A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A Kalocsa-Paks új Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat építése két részből áll, de mindkettőt a Duna Aszfalt nyerte.

Az első rész az 512-es jelű országos közút Kalocsa és az M6-os autópálya közötti 13,2 kilométeres, 2x1 sávos, új szakaszának az építése. Ez halad át a szintén megépítendő Duna-hídon. Ezt a munkát - a tervezéssel együtt - 76,9 milliárd forintért vállalta a nyertes, a becsült ellenérték 71,9 milliárd volt.

A második szakasz a Gerjen és Paks közötti 11,2 kilométer hosszú, szintén 2x1 sávos új út megépítése, 14,9 milliárd forintért. Ennek a becsült ellenértéke 8 milliárd forint volt.
A nyertessel szeptember 14-én kötött szerződést a NIF. Indult még a tenderen egymaga az A-Híd Építő Zrt., valamint a Strabag Általános Építő Kft., továbbá közös ajánlattevőként a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. is.

A Duna Aszfalt tulajdonosa Szíjj László vállalkozó, akiről az elmúlt időszakban inkább jachttulajdonosi minőségében volt szó a magyar sajtóban, emellett viszont A 100 Leggazdagabb 2020 című kiadvány szerint Magyarország hetedik leggazdagabb embere 120 milliárd forintos becsült vagyonával. A tiszakécskei vállalkozás számos közbeszerzésen nyert már, a legutolsó 2019-es cégbeszámolók szerint 157,46 milliárd forintos bevétel mellett 25,3 milliárd forintos adózás előtti eredmény ért el, ahogy azt az Opten.hu összesítette.