Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten elmondta: faxon ugyan december elsején is érkezhet felmondás a biztosítókhoz, de az alkuszok többsége ennek befogadására nem vállal garanciát, ezért arra hívják fel az érintettek figyelmét, hogy a döntést ne hagyják az utolsó napra. Akinek nem érkezik meg időben a felmondása, az a jelenlegi biztosítójánál marad jövőre is - tette hozzá az elnök.

Papp Lajos közölte: a díjértesítőre és az alkuszok portálján történő kalkulációra is igaz a figyelmeztetés, tisztázni kell, hogy az tartalmazza-e a 30 százalékos baleseti adót. Ha nem, akkor ennyivel magasabb lesz a kiszámlázott díj - mondta.

A FBAMSZ becslése szerint a tavalyihoz képest idén egyharmaddal kevesebben váltanak kötelező biztosítót, így a számuk 300 ezer körül lesz. Ehhez azonban hozzájön még további 150 ezer olyan ügyfél, aki a jelenlegi biztosítójánál felmondja, majd ugyanott jobb feltételekkel újra megköti biztosítását.