Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A tizennegyedik alkalommal meghirdetett pályázat nyertesére az "egyedi vezetési stílus" jellemző, de a zsűri kiemelte még a cégvezető szociális érzékenységét és környezettudatosságát is - olvasható az Ábrahám Lászlót bemutató közleményben.

A pályázat korábbi győztesei között található egyebek mellett Mosonyi György, mint a Mol Nyrt. vezérigazgatója, Straub Elek, mint a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója, valamint Járai Zsigmond, mint az MHB Rt. vezérigazgatója.

A kitüntetést 2007-ben Wáberer György, a közúti fuvarozással foglalkozó Waberer Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója nyerte.

"Az év fiatal menedzsere 2008" elnevezésű pályázat győztese Huszár Imre, az Electrolux Európai Beszerzési Központjának igazgatója lett.

A két pályázatot tizenhárom tagú zsűri bírálta el, amelynek tagjai a Joint Venture Szövetség, a Magyar Bankszövetség, a Menedzser Alapítvány, a Menedzsment Fórum, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Világgazdaság című lap képviselői voltak, akik mindkét kitüntetés odaítélésekor egyhangú döntést hoztak.

A Menedzsment Fórum és a MOSZ által második alkalommal meghirdetett "A legjobb főnök" 2008-as, internetes közönségszavazását Pozvai Zsolt, az elsősorban értékesítési és HR tanácsadással foglalkozó Develor Zrt. vezérigazgatója nyerte.

A győztest bemutató közlemény szerint Pozvai Zsolt "erős értékrenddel bír", és "munkatársaitól, valamint személyes környezetétől is elvárja ez etikus, korrekt viselkedést".