Ki nem találná, ki építheti a nemzeti kézilabda akadémia csarnokát!

Indul a Nemzeti Kézilabda Akadémia új sportcsarnokának építése. Az akadémia létrehozására az állam csaknem három milliárd forintot költ.
Napi.hu, 2015. április 17. péntek, 19:08
Fotó: Napi.hu

A közelmúltban tulajdonost cserélt zalaegerszegi székhelyű ZÁÉV Építőipari Zrt. és a szintén zalaegerszegi Szabau Invest Kft. közös ajánlattal megnyerte a Nemzeti Sportközpontok (NSK) közbeszerzési eljárását, amit a Mocsai Lajos vezette Nemzeti Kézilabda Akadémia új sportcsarnokának építésére írt ki. A cégek nettó 1,726 milliárd forintért vállalták a kivitelezést. Az uniós közbeszerzési értesítőben közzétett tájékoztató szerint a szerződés előzetesen becsült értéke nettó 1,92 milliárd forint volt.

A sportcsarnok a balatonboglári Urányi János Sport és Szabadidő Központ mögötti területén épül fel - a kézilabda akadémisták jelenleg az Urányi létesítményeit használják. A tervek szerint egy másik beruházás keretében kollégiumot és rehabilitációs központot is építenek majd a kézilabdásoknak.

Az Orbán-kormány a tavalyi központi költségvetésben 2,315 milliárd forint, míg a 2015-ös büdzsében 1,496 milliárd forintot különített el a nemzeti kézilabda akadémia létrehozására.

A támogatás új csarnok építésére, öltözők és kiszolgáló helyiségek kialakítására, szállás és kiszolgáló létesítmények építésére, felújítására használható fel. A kormány 2014 júliusában arról is döntött, hogy a kézilabda akadémia működési és utánpótlás-fejlesztési feladatainak támogatására 200 millió forintot fordít a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretből; továbbá arról, hogy ezen feladatok ellátására az akadémia 2020-ig évente 200 millió forint költségvetési támogatást kapjon. A kormány a kézilabda akadémia beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé is nyilvánította, ami egyszerűbb, gyorsabb eljárási ügyintézést hozhat.

Az NSK közbeszerzésén nyertes cégek feladata, hogy 365 nap alatt felépítsék a kézilabda akadémia új sportcsarnokát összesen nettó 5249 négyzetméter alapterülettel, kiszolgáló létesítményekkel együtt, kulcsrakész kivitelben. A munkára pályázott még az A-Híd Zrt., a Grabarics Kft., a KÉSZ Zrt., Laki Épületszobrász Zrt., Magyar Építő Zrt., Strabag-MML Kft. és a VeszprémBer Zrt.

A magyar tulajdonú építőipari cégeknél elindult tulajdonosi átrendeződés eredményeként a Magyar Építő Zrt., a Market Építő Zrt. mellett a közelmúltban tulajdonost cserélt az egyik legjelentősebb építőipari kivitelező nagyvállalat, a ZÁÉV Zrt. is. Erről bővebben itt olvashat.

A Szabau Invest Kft. a Szabadics Közmű Zrt. cégcsoportjához tartozik, főként magasépítéssel foglalkozik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pop23, 2015.04.20 09:32

@matolcsy: Az biztos. Fletónak esze ágában nem lett volna beígérgetni minden faluba egy stadiont, mint a megalomán felcsútinak.

Persze könnyű neki, az adófizetők állják a számlát, nem ő. Más pénzét ügyesen el tudja költeni/lopni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unorti, 2015.04.20 09:24

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

siriq, 2015.04.18 23:40

@ptiszai: Ez meg csak a felszin. Nyugottan meg lehet nezni amikor 10x annyit szamlaznak az EU projectnel a Fidesz kormanyzasa alatt. Mostanban rengeteg peldat lehet olvasni ezzel kapcsolatban. Erdekes modon ilyenkor a valasz meroben mas a reszerol ^^
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

siriq, 2015.04.18 23:36

@meola: Az MNB elnoke mar jo ideje bujkal. Sajnos a forumon levo nem. Sajnos a rengeteg marhasagot olvashatjuk tole.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszai, 2015.04.18 06:58

@matolcsy: Mit valósított meg a főnököd orbánista?
Értelmetlen, üresen álló stadionokat, egyet magának?
Egy normális autópályát sem tud botrányok nélkül megépíteni a kormányod.
Minden fideszes állami beruházás méreg drága a mutyik miatt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html