Kiderült, mennyit költene a kormány a munkahelyek megmentésére

A kormány és a munkáltatói, munkavállalói érdekképviseletek közös célja, hogy legalább annyi munkahelyet teremtsünk, mint amennyit a járvány miatt elveszítünk – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) videókonferencia keretében megtartott ülésén 2020. április 6-án.
K. Kiss Gergely, 2020. április 6. hétfő, 17:05
Fotó: Getty Images

Mint lapunk megírta: a múlt hét végén még kétséges volt, hogy a kabinet egyáltalán tárgyalni fog a szociális partnerekkel a koronavírus-járvány miatt a bajba jutott vállalatok bérköltségeinek átvállalásáról. Ehhez képest az ITM közleményéből kiderül, hogy hétfőn sebtében összehívták a VKF-et, amelyen a kormányzat mellett három nagy munkaadói szervezet, illetve három országos szakszervezeti konföderáció vesz részt.

A kabinet gazdaságvédelmi akciótervének öt fő pontját a tárcavezető Varga Mihály pénzügyminiszterrel közösen mutatta be a partnerszervezetek képviselőinek (ezeket azonban még nem tárták a nagy nyilvánosság elé). Az akcióterv koordinálásával, irányításával megbízott miniszter kiemelte, hogy az intézkedéseket az érdekképviseleti javaslatok figyelembe vételével alakították ki. A kormány a munkahelyek védelmére, újak létesítésének támogatására több mint 1200 milliárd forintot fordít az idei évben.

Varga Mihály elmondta, hogy az elmúlt időszakban több tízezren veszítették el a munkájukat, de a kormány minden segítséget megad ahhoz, hogy ők is mielőbb újra munkába állhassanak. A munkahelyek megőrzését egyebek mellett adó- és járulékkedvezményekkel is segítik. Ennél bővebben azonban nem írt a tervezett kormányzati intézkedésekről a minisztérium közleménye.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Mekelekke, 2020.04.06 17:47

Az a lényeg, hogy a kormány csak a legnagyobb cégeket támogassa, a csupán néhány embert foglalkoztató sok ezer kis céget és a százezernyi egyéni vállalkpozót pedig hagyja szépen kipusztulni. A jelmondat itt is legyen ugyanaz, mint pl az élelmiszer házhoz szállítás területén: "a vidék le van szarva".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html