Kiderült, mire készül a Spar

Több mint 2,7 milliárd forintból öt üzletet (három budapesti, egy kaposvári és egy veszprémi egységet) korszerűsítette a Spar - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 20. csütörtök, 12:13

A vállalat idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre - írta Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője a cég közleményében.

A legutóbb korszerűsített három budapesti és két vidéki áruház eladótere teljes egészében megújult, az üzletekben környezetbarát és energiatakarékos technológiákat alkalmaznak.

Korábbi közlés szerint a vállalat idei terveiben nyolc új szupermarket megnyitása szerepel, emellett 20 üzletüket újítják fel. (Azt korábban jelentették be, hogy változtatnak a nejlonzacskókkal kapcsolatos szabályaikon is.)

A Spar 27 éve van jelen Magyarországon, ezalatt 1 milliárd eurót fektetett be. A cégcsoport forgalma 562,5 milliárd forint volt tavaly, 8,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az idei augusztusi adatok szerint hálózatukhoz 381 saját üzemeltetésű és 160 franchise egység tartozik. Mintegy 13 ezer munkavállalóval a Spar Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.

A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.

HOZZÁSZÓLÁSOK