Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A víziközmű-szolgáltatónak júliusban két alkalommal kellett vízfogyasztási korlátozást elrendelnie Kilitiben, Siófok déli városrészében az ivóvíz baktériumszennyezettsége miatt, amely öt-hatezer lakost érintett. Az ellenőrzések során bebizonyosodott, hogy több felhasználási helyen is illegálisan rákötöttek saját kutat az ivóvízhálózatra - írta közleményében a DRV.

A haváriahelyzetek elhárításában közvetlenül és közvetve csaknem 350 ember vett részt, a munkálatok 60,6 millió forint ráfordítást igényeltek a szolgáltatótól, amit még növel a mosatásoknál elfolyt és az érintett lakosoknak ivóvizet biztosító lajtos kocsik feltöltéséhez szükséges több ezer köbméternyi víz költsége - áll a közleményben.

Sok munka és költség a helyreállítás

A DRV hangsúlyozza: az esetet követően megkezdte az ingatlantulajdonosok kezelésében lévő kutak és az ivóvízvezeték-rendszer illegális összekötéseinek kivizsgálását, valamint szakembereik folyamatosan végzik a városrész több mint 2500 bekötési helyén a vezetékes ivóvíz szennyezését akadályozó, úgynevezett visszacsapó szerelvények beépítését. Ez utóbbira további 15 millió forintot különített el a szolgáltató, saját forrásból.

Feljelentést tettek

Az illegális rákötés törvénytelen és szankciókat von maga után, nem beszélve arról, hogy súlyos egészségügyi kockázatot jelent - mutat rá közleményében a szolgáltató.

A kiliti esetben a DRV a saját szabályzatai szerinti intézkedéseken túl nyolc felhasználójával szemben rendőrségi feljelentést tett. Az ügyben az ingatlantulajdonosok mellett fokozottan fennáll a felelőssége az összekötést megvalósító szerelőknek is - közölte Lakatos Edina, a DRV Zrt. sajtószóvivője.