Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az nhp harmadik szakaszában kizárólag ilyen típusú ügylet finanszírozására van lehetőség, forgóeszköz-finanszírozásra és hitelkiváltásra nincs - jegyezték meg a közleményben.

Az MNB tájékoztatása szerint a harmadik szakaszban a forinthitelek és a devizahitelek nyújtását lehetővé tevő első, illetve második pillérben az érintett vállalkozások 166,5 milliárd, illetve 65,3 milliárd forint összegű szerződést kötöttek. A forinthiteleknél 110,5 milliárd forint beruházási hitel, 56 milliárd forint pedig lízingügylet formájában jött létre. A devizahiteleknél 48 milliárd, illetve 17,3 milliárd forint értékű hitel keretében valósult meg beruházási hitel, valamint lízingügylet.

Kik és mire kapták?

Vállalatméretet tekintve az első pillérben nyújtott hitelek összegének 60 százaléka mikrovállalkozásokhoz köthető, míg a második pillérben kihelyezett finanszírozás közel fele középvállalatokhoz került. A két pillérben együtt az ügyletek közel 92 százaléka a mikro- és kisvállalkozásokhoz kötődik.

Az ágazati eloszlás azt mutatja, hogy a forinthiteleknél a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem részesedése kimagasló, a hitelek mintegy 60 százaléka ebbe a három ágazatba irányul, míg a devizahiteleknél az ingatlanügyletek mellett a szállítás, raktározás és a feldolgozóipar dominanciája érvényesül, együttes arányuk közel 80 százalékot tesz ki.

A ténylegesen kinn lévő - a múltbeli törlesztéseket, valamint a még le nem hívott hitelrészeket nem tartalmazó - hitelállomány 168 milliárd forint. Az nhp három szakaszában 2013 júniusa óta együttvéve 34 735 vállalkozás jutott finanszírozáshoz csaknem 2358 milliárd forint összegben - olvasható az MNB közleményében.