Kiderült, mekkora nyereséggel zártak a hazai bankok

A hitelintézetek 172 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el az idén az első negyedévben, 9,8 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi hasonló időszakban, az adózott eredmény 11,5 százalékkal, 160 milliárd forintra csökkent - írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva az MTI.
Domokos Erika, 2018. június 15. péntek, 18:41

A hitelintézetek mérlegfőösszege a 2017. végi auditált adatokhoz képest az első negyedévben 1,9 százalékkal emelkedett, és március végén elérte a 37 086 milliárd forintot, éves szinten 7,2 százalékkal bővült.

A hitelállomány könyv szerinti értéke az első negyedévben 1,2 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 7,5 százalékkal emelkedett, és március végén 18 338 milliárd forintot tett ki. A bruttó vállalati hitelállomány éves szinten 10,3 százalékkal, 2017 végéhez képest 2,2 százalékkal emelkedett. A háztartási hitelállomány éves szinten 1,3 százalékkal nőtt, 2017 végéhez képest pedig 0,7 százalékkal mérséklődött. Az ügyfélbetétek állománya egy év alatt 11,6 százalékkal, az első negyedévben pedig 1,9 százalékkal nőtt. (Bankokkal száll versenybe a magyar Tesco - íme, a díjszabás.)

Az 59 hitelintézetből 41 hitelintézet 174 milliárd forint nyereséget, 18 hitelintézet pedig 2 milliárd forint veszteséget könyvelt el az első negyedévben. A kamateredmény 1,5 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől, és a jutalékeredmény is csökkent 3,7 százalékkal. A működési költségek 13,7 százalékkal emelkedtek a 2017. első negyedévihez képest, amiben szerepet játszott az is, hogy az IFRS-ek (nemzetközi beszámolási standardok) alkalmazására átállt hitelintézetek 2018-tól egységesen a működési költségek között jelentik a pénzügyi szervezetek különadóját és a tranzakciós illetéket is.

Az értékvesztés és a kockázati céltartalék változása 19 milliárd forinttal növelte a hitelintézetek eredményét az első negyedévben, szektorszinten nettó visszaírás történt - írta az MTI.

A nemteljesítő hitelek aránya az első negyedévben tovább mérséklődött, 6,5 százalékról 5,8 százalékra, mivel a bruttó hitelállomány 1 százalékos további bővülése mellett a nemteljesítő hitelállomány 11,2 százalékkal (139 milliárd forinttal) visszaesett. A nemteljesítő hitelek aránya a nem pénzügyi vállalati szektorban 7,1 százalékról 6,4 százalékra, a háztartási szektorban pedig 10,9 százalékról 9,2 százalékra javult. Az átstrukturált hitelek aránya 3,9 százalékról 3,5 százalékra csökkent.

Az átlagos teljes tőkemegfelelési mutató az első negyedév végén 22,5 százalék, míg egy évvel korábban 21,1 százalék volt.

A belföldi irányítású hitelintézetek mérlegfőösszegének aránya nem változott érdemben a teljes szektor mérlegfőösszegéhez viszonyítva, az első negyedév végén 55,5 százalék volt.

A hitelintézeti szektorban 2017-től 14 hitelintézet, 2018-tól pedig további 25 hitelintézet tért át a magyar számvitelről az IFRS alkalmazására, így már az eszközök 86 százalékát adják. Huszonegy hitelintézet továbbra is a magyar számvitelt alkalmazza. Az IFRS-t alkalmazó hitelintézetek 2018. január 1-től áttértek az új IFRS 9 standard alkalmazására, amely jelentős változást indukál a pénzügyi instrumentumok besorolási és értékelési szabályrendszerében, valamint új, a várható veszteségen alapuló értékvesztési modellt vezet be. Az első negyedévi pénzügyi adatok ebből következően a számviteli változás hatását is tartalmazzák a jegybank elemzése szerint.

HOZZÁSZÓLÁSOK