A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Alaposan átalakult a magyarországi nagybankok eredménye a már jelentő hét pénzintézet adatai alapján (az UniCredit bank Zrt. számai április 15-e után lesznek ismertek). Az érintett pénzintézetek mérlegfőösszege − az OTP Nyrt. core adataival számolva − közel 11 százalékkal zsugorodott, ám meglehetősen nagy a szórás. A CIB Bank Zrt. 16, az Erste Bank Hungary Zrt. és a K&H Bank Zrt. pedig mérlegfőösszegének több mint 14 százalékát vesztette el tavaly − ehhez képest az OTP core mérlegfőösszege kevesebb mint 4 százalékkal csökkent, és még ennél is jobban teljesített a Budapest Bank Zrt.

Miközben a jelentését már közlő hét nagybank betétállománya összességében szinten maradt, a hiteloldalon sokat veszítettek a pénzintézetek: az összesített hitelállomány 2012 végén 11 929 milliárd forintra rúgott, ami 2000 milliárd forinttal, 15 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Itt is az OTP és a Budapest állományvesztése a legkisebb − 10 százalék alatti −, miközben a többi jelentőnél a betétek 14−18 százaléka tűnt el. A hazai nagybankok ügyfélhitel/ügyfélbetét mutatója a 2011-es 113,8 százalékról 100 százalékra javult − nagy kérdés azonban, hogy ennek örülni kell-e egy fejlődő gazdaságban. A szórás itt is rendkívüli − az egy év alatt 191 százalékról 138 százalékra emelkedő Erste mellett a másik pólust a K&H képviseli, ahol a mutató 98,3 százalékról 85,5 százalékra javult, míg az OTP 83,7 százalékon tart.

A jelentő nagybankok 2011-hez képest 702 milliárdról 12,3 százalékkal, 616 milliárd forintra csökkentette a céltartalékképzést. Az OTP-nél és a CIB-nél (ahol egyébiránt év közben még 5,6 milliárdos céltartalék-visszaírás is történt) összességében 10 százalékot meghaladó mértékben nőtt a céltartalék, addig a Budapest Bank közel 70, az Erste 60, míg a K&H közel 57 százalékkal kisebbet képzett tavaly, mint 2011-ben.

Nagybankok profitablitiása (milliárd forint)
20112012
OTP core11494,6
Budapest Bank9,5810,85
CIB Bank−37,3−151,9
Erste−157,6−6,1
K&H0,620,5
MKB*−109,2−89,2
Raiffeisen−96,7−47,4
UniCredit**14,522
Összesen−262,12−146,65
* adó előtt
** Napi Gazdaság-becslés
Forrás: Napi Gazdaság, banki adatközlés