Már több tíz évre visszamenő hagyomány, hogy május elsejéhez kötődően nyitják meg a kapuikat a Palatinus és a Dagály strandfürdők. A további strandjaink pedig szépen folyamatosan: május 28-án a Csillaghegyi és a Paskál strandunk, majd június 4-én a Római és a Pünkösdfürdő strand nyílik meg - nyilatkozta a rádiónak Czinege Szilvia.

A marketingigazgató elmondta: a Paskál fürdő strand része ugyan május 28-án nyílik, de épül egy önálló fürdőkomplexum is, amelyet július közepén terveznek átadni.Ez egy közel ezer négyzetméter alapterületű új fürdőépület lesz, amelyben lesz élménymedence, gyógymedence, tanmedence, lesz egy kisebb babamedence, lesz benne kinti vízibár. Lesz benne egy komoly szauna részleg is egy új, speciális geotermikus szaunával, és egy külön gyógyászati részleget is kialakítunk - ismertette Czinege Szilvia.

A Palatinus strandon is folyik egy komoly fejlesztés: egy egész évben nyitva tartó fürdőegység, medencékkel, szaunákkal. Ennek munkálatai azonban nem zavarják a strand üzemelését, tehát a strandszezon alatt is üzemelni fog természetesen az egész kinti terület, a beruházás a főépületet érinti.

Hogy érinti a pénztárcát?

A jegyárakkal kapcsolatban elmondta: a Dagály és a Palatinus strandunkon most jelen pillanatban nem változnak az árak. Továbbra is egységes - ezer forintos - strandárat biztosítunk a Csillaghegyi strandunkon. A többi strandunkon pedig egy száz forintos jegyár-emelkedésre lehet számítani. A Paskál strandon pedig amíg az új fürdőegység meg nem nyílik meg, egy egységes, 1400 forintos jegyárral várjuk a látogatókat. Természetesen továbbra is valamennyi strandunkon lesz gyerek, nyugdíjas, diák kedvezmény, illetve lesznek családi jegy-kedvezmények - mi akár 20 -25 százalékos kedvezményt is takar" - részletezte Czinege Szilvia.