A Cafeteriatrend.hu május 19-én zárta azt a kutatást, melyben azt vizsgálta, hogyan reagálnak a munkáltatók a szociális hozzájárulási adó (szocho) júliusi 2 százalékpontos csökkentésére, és arra, hogy az akkori információk szerint június 30-ig nem kell szochót fizetni a béren kívüli juttatásként adott Széchenyi pihenő (szép) kártyára. A kutatáshoz kapcsolódó kérdőívet 330 válaszadó töltötte ki.

A válaszadók 44 százaléka az év elején tervezett rend szerint adja továbbra is a Szép-kártyás juttatást, viszont náluk is jelentkezni fog az adócsökkentésből adódó megtakarítás. Az összes válaszadó 24 százaléka nyilatkozta azt, hogy ez a megtakarítás a munkáltatónál marad. Minden ötödik munkáltatónál azonban a munkavállalóknak adott juttatások értékét növeli az adócsökkentés miatt megmaradó összeg.

A korábbi információk szerint június 30-ig tartó időszakban (ezt azóta 2020 végéig kitolták -  a szerk.) elérhető 15 százalékos adóteher hatására a válaszadók 32 százaléka módosított volna az előzetes tervein, és a 2020-ra tervezett összegből a lehető legtöbbet kiadja az első félév végéig. Ebben a csoportban azok vannak többen, akik a munkavállalóiknak továbbadják a megtakarítást.

Az összes kutatásban résztvevő munkáltató 20 százaléka hozza előbbre a kifizetéseket úgy, hogy az adócsökkentés miatt megmaradó összeg a munkavállalóknak adott juttatások értékét növeli. Míg 12 százaléknál viszont az átütemezéssel megtakarított pénz a munkáltatónál marad. A válaszadók 4 százalékánál az adócsökkentés hatására eddig nem tervezett pluszpénzt tölt a munkáltató a munkavállalók Szép-kártyájára.

Emellett 9 százalék nyilatkozott úgy, hogy tervei szerint idén nem ad ilyen juttatást. A munkáltatók 11 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy a felsoroltakon kívül egyéb megoldást követ.

A szocho esetében (július 1-től a szocho mértéke 15,5 százalékra mérséklődik) a válaszadók 16,5 százaléka mondta azt, hogy náluk a cafeteriarendszerben a munkavállalók újra nyilatkoznak a fennmaradó keretről, és a második félévben eszerint az új igénylés szerint kapják majd a juttatásaikat.

10 százalék nem nyilatkoztatja újra a munkatársait, hanem a korábban egyeztetett rend szerint, de magasabb nettó összegben kapják a dolgozók a béren felüli elemeket.

A kutatásban résztvevő munkáltatók 7 százaléka nem számolja át év közben a tervezett juttatások értékét, hanem év végén határozhatják meg a munkatársak, hogy milyen formában veszik igénybe a fennmaradó összeget.

Emellett 8 százalék nyilatkozott úgy, hogy az év végén valamilyen fix juttatási formában - nem a dolgozó új nyilatkozata alapján - adja ki a munkavállalóknak az adócsökkenés miatt megmaradt pénzt.

Látható tehát, hogy a válaszadók 41,5 százalékánál az egyéni juttatási értékeket előbb vagy utóbb megkapják a munkavállalók. Emellett 2 százaléknál bár a munkavállalók egyénileg nem kapják meg az adócsökkenés miatt megmaradó pénzt, de a munkáltató ezt visszaforgatja a közösség számára, és mindenki számára hasznos projektekre költi (közös rendezvények, közös terek, infrastruktúra).

A válaszadók 34,5 százalékánál viszont az adócsökkenésből fennmaradó összeget nem kapják meg a dolgozók. Ezt a munkáltató más területen használja fel - derül ki a Cafeteriatrend.hu felméréséből. (A munkáltatók 11 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a felsoroltakon kívül egyéb megoldást követ, további 11 százalék nem működtet cafeteriarendszert.)