Már november elején is hullámokat vetett az akciós reklámsorozat, de fekete péntekből is két hétvégére való jutott már. Hiába a biztos költekezést ígérő vaskosabb hónap végi boríték a vásárlók zsebében, a kereskedők akciós sorozatot indítottak novemberben, már most megcélozva a családok karácsonyi pénztárcáját.

Webáruház ebből ki nem maradhat, hiszen a netes vásárlók akció nélkül nem nagyon vásárolnak novemberben. És sorozatban lövik az akciókat a hagyományos boltok is, rekordszámban álltak be a leárazás sorába - olvasható a kereskedelmi szakblogon.

Úgy tűnik, a boltosok meglovagolják, hogy 2017-ben béremelések nyomán májustól hatalmas lendületet vett a bolti költekezés, hiszen az utóbbi öt hónap növekedésének átlaga 5 százalék volt.

Egyre csak terebélyesedik a webvásárlás

Száguldás jellemzi a webkereskedelmet, persze nem csak nálunk, hiszen az elmúlt évtizedben a tízszeresére nőtt az értékesítés, miközben részaránya a boltos kiskereskedelmen belül fél százalékról közel 4 százalékra ugrott.

Idén ráadásul az eddig megismert január-szeptemberi időszakban már 4 százalék fölé kúszott a webköltekezés részesedése a boltos élelmiszer és iparcikk vásárlásokban.

A Blokkk.com szerint a képhez hozzátartozik, hogy az előbbi adatok csak a boltos kiskereskedelemnek megfelelő árukört, az élelmiszereket és a különféle iparcikkeket tartalmazzák, a szolgáltatások tovább bővítik a webvásárlásokat (például a mozijegy, szállás, repülőjegy, vagy bármilyen más szolgáltatás rendelése az interneten).

És az a fekete péntekes november

A hagyományos boltos kereskedelemben a november nem számított a korábbi években erős hónapnak. Az iskolakezdéshez kapcsolódó költekezést erősebb október követte (jöhettek az őszi holmik), de novemberben az elmúlt négy esztendőben minden alkalommal lanyhább, értékben is kisebb novemberi kiskereskedelem követte. Persze decemberben nagyot ugrott a bolti kiskereskedelem.

Az ajándékozásban az iparcikkek a meghatározóak, hiszen a fa alá zömében játék, könyv, műszaki cikk, ruhaféle, vagy éppen kozmetikum, de lakásfelszerelési cikk is jut. Érthető is, hogy az ajándékvásárlást előbbre lehet hozni novemberre, de azért jókora akciók kellenek megmozgatni a vásárlók pénztárcáját.

Az ajándékokat adó iparcikkek vásárlásában is hasonló a kép, kivéve 2016-ot, amikor fordult a kocka és a november lepipálta az októbert a boltokban. Így feltehetően 2016-ban már erősebb volt a megelőző időszaknál a fekete péntek sorozat hatása a hagyományos boltokban is.

Ezt leginkább azok az adatok jelzik, melyek azt mutatják, mennyire ugrik meg a novemberi webes költekezés a korábbi őszi hónapokhoz, elsősorban az októberhez képest. Nos, 2013-ban és 2014-ben még csak egy-két milliárdos növekményt lehetett elkönyvelni az előbbiek alapján, de 2016-ra ez a különbség 5 milliárd forintra hízott.

Amíg 2013-ban még csak 13 milliárd forint volt a november havi webköltekezés értéke, 2016-ban viszont már 32 milliárd forint, 2017-ben pedig már 42 milliárdos forgalmat vár az eNET kutatóintézet.

Magyarok millióit hozza lázba

A webes költekezésben 15-20 milliárd forintra becsülhető a várható forgalom ezen a hétvégén, amihez hozzátartozik az is, hogy a vásárlók tartalékolnak erre az időszakra és a november más napjain a szokásosnál kevesebbet vásárolnak a neten. Ám az előrehozott vásárlások azt is jelentik, hogy valamelyest kisebb lesz a decemberi költekezés növekménye.

A házhoz szállítások kavalkádja is a novemberi akciók felé terelik a vásárlókat, ráadásul jól is járnak az olcsósággal, ami az ünnep előtti hetekre nem jellemző annyira.

Az eNET napokban készített online felmérése szerint 2016-ban csaknem 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt a fekete pénteki leárazásokban, 2017-ben pedig már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezik, hogy akár online, akár offline módon igénybe veszik a kínált akciókat. Az internetes áruházak újabb rekordokkal számolnak.

A röpke fellelhető körkép alapján a nagyáruházak szinte kivétel nélkül csatlakoznak valamilyen akcióval a fekete péntekhez. A kisboltosok közül is egyre többen felvállalják a fekete pénteket, hiszen ennek egyre nagyobb a reklámértéke - magyarázza a Blokkk.com.