A Mondi papíripari cég a hazai papírpiac telítettsége miatt döntött úgy, hogy bezárja szolnoki gyárát. Ferencz Gábor, a vállalat igazgatósági elnöke az MTI-nek azt mondta, mindent megtettek azért, hogy szakmai befektetőt találjanak, ez azonban sikertelennek bizonyult.

A dolgozóknak csak munkaviszonyuk többszöri meghosszabítása után, 2008 júniusában mondtak fel, miközben a gyártást már márciusban felfüggesztették. Az elbocsátottak 11-16 havi keresetüknek megfelelő összegű végkielégítésben részesültek.

Az elnök elmondása szerint a szolnoki telephely értékesítésénél a Mondi nemcsak az eladási árat tartja szem előtt, hanem azt is, hogy az odaköltöző vállalkozások minél több munkahelyet teremtsenek.

Kínában dolgozik majd tovább a Mondi szolnoki gyárának Finnországban készült, 1985-ben beüzemelt papírgyártó gépe, a 2008 márciusa óta bezárt gyárban jelenleg a gépek és épületek bontása folyik - közölte Ferencz Gábor. A gépet szeptemberben Kínába szállítják, ahol folytatja karrierjét.