Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kína egyik legjelentősebb, vasúti járművek tervezésével és gyártásával foglalkozó társaságával írtak alá együttműködési szándéknyilatkozatot a MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt. vezetői 2021. január 21-én, Budapesten. A CRRC Changchun céggel megkezdődő kooperáció elsődleges célja a magyarországi regionális vasúti szolgáltatások innovatív fejlesztése. A mellékvonali járműpark korszerűsítése szolnoki bázissal, jelentős hazai hozzáadott értékkel és magyar munkaerőhányaddal valósulhat meg az utasok színvonalas kiszolgálása érdekében - áll a közleményben.

Az előzetes egyeztetéseket követően aláírt szándéknyilatkozat egy lehetséges kínai-magyar együttműködést vetít előre. A közös munka során a felek fokozottan törekszenek a fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontok érvényesítésére, az uniós elvárásokhoz, szabályokhoz igazodásra. A mellékvonali motorvonatokat a tervek szerint elsősorban a MÁV-Start Zrt. Szolnoki Járműjavító telephelyén gyárthatják, minél nagyobb arányú magyar munkaerő alkalmazásával.

A vasúttársaság az elővárosi forgalomban a népszerű motorvonatok, legújabban az emeletes KISS szerelvények beszerzésével tesz utasai kényelme érdekében. Állami támogatással állítják munkába a távolsági és nemzetközi viszonylatokon saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsijaikat is. A napokban érkezett meg az első villamos-vasúti szerelvény, amely a helyi és helyközi kötött pályás közlekedés előnyeit egyesítő tram-train összeköttetést biztosítja majd Hódmezővásárhely és Szeged között. A szándéknyilatkozat alapján megkezdődő kínai partnerség a mellékvonalakon utazók színvonalasabb kiszolgálásához, a regionális vonatközlekedés versenyképességének javulásához vezethet - írják a közleményben.

"A hazai közlekedésfejlesztés középpontjában a következő egy-másfél évtizedben a tiszta, energiahatékony és biztonságos vasút áll majd. A vonatközlekedés vonzerejének kulcstényezője a modern járműpark, a komoly múltra visszatekintő hazai gyártás fokozatos újjáélesztése az utasok mellett a beszállítók és munkavállalók érdeke is" - kommentálta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a közleményben a helyzetet.

Úgy látja, a Jász-Nagykun-Szolnok megyét is magába foglaló Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosként különösen fontosnak tartja Szolnok megerősítését. A helyi gazdaságélénkítés fókuszába az egyik húzóágazatként a jármű- és gépipart állító régiós fejlesztési stratégiát a közeljövőben tárgyalhatja a kormány. A 2030-ig szóló program költségvetéséből mintegy 1600 milliárd forint jut a megyére, és további több mint 300 milliárd forint Szolnokra.