A hatóság munkatársai összesen 12 fajta játszószőnyeg esetében végezték el a laboratóriumi vizsgálatokat a vonatkozó szabványok figyelembevételével, melynek során 7-féle termék (59 százalék) bizonyult nem megfelelőnek. A kockázatértékelések alapján megállapítható, hogy valamennyi, a laboratóriumi vizsgálaton nem megfelelőnek értékelt termék fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a gyermekekre nézve. Az akusztikai követelmények szempontjából is kifogásolt játszószőnyeg emellett a halláskárosodás közepes kockázatát is hordozza - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).

A kifogásolt termékeknél a szabványban előírt húzóvizsgálat során a meghatározott erő hatására darabkák váltak le a játszószőnyeg valamely részéből. A húzóvizsgálat célja annak megállapítása, hogy a kisgyermek a játszószőnyegből - azt harapdálva, rágva, illetve a kezével húzva - le tud-e választani kis részeket. Ezek a gyermek szájüregébe kerülve, majd azt belélegezve elzárhatja a belső légutakat, ami fulladáshoz vezethet, vagy az oxigénhiány a gyermek maradandó agykárosodását okozhatja.

A vizsgált termékek listája és az ellenőrzés eredményei ide kattintva érhetők el:

Egy fajta játszószőnyeg esetében az is megállapításra került, hogy a termék nem felel meg az akusztikai követelményeknek, mivel a zenélő részek által kibocsátott hang hangnyomásszintje a megengedettnél nagyobb.

A kockázatértékelések alapján megállapítható, hogy valamennyi, a laboratóriumi vizsgálaton nem megfelelőnek értékelt termék fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a gyermekekre nézve. Az akusztikai követelmények szempontjából is kifogásolt játszószőnyeg emellett a halláskárosodás közepes kockázatát is hordozza.

A hatóság megteszi a szükséges lépéseket a nem biztonságos termékek forgalomból kivonása és visszahívása érdekében.

Az évek óta rendszeresen tapasztalt hiányosságok miatt a gyermekjátékok továbbra is kiemelt szerepet kapnak a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálati programjában - írta közleményében a NFH.

Az ellenőrzésről video is készült: