Kisiklott a MÁV a drogériákban?

Belső vizsgálat indult a MÁV-nál annak kiderítésére, jó bolt volt-e a vasúttársaságnak 799 forintos akciós jegyeket árulni a Rossman-drogériákban augusztusban - írja a mai Népszabadság.
NAPI Online, 2006. november 16. csütörtök, 08:41
Fotó:

Egyelőre az biztos, hogy a holland és német mintára piacra dobott akciós jegyekből a várt 30 ezres mennyiség több mint négyszerese, 122 ezer darab fogyott el, ami a kereskedelmi láncot majdnem 11 millió forint bevételhez juttatta, míg a MÁV 87 milliót kasszírozott. Hogy utóbbi sok-e, vagy kevés, a vizsgálat dönti majd el, az azonban tény, hogy a drogériákban olyan hétvégi, vagy ünnepnapokon közlekedő, illetve intercity-vonatokra is lehetett jegyet venni, amelyek kihasználtsága egyébként is kedvező volt, így ezeken biztosan bukott a vasút. (Egy 799 forintos "Rossmann-jeggyel" akár a Debrecen-Szombathely vonatra is fel lehetett ülni, ami amúgy 3700 forintba került volna!) Ezt az árbevétel-csökkenést 15-20 százalékra becslik, amit a többi bevétel, illetve az "utaslojalitás erősödése" egyensúlyozott volna, egyelőre azonban semmi nem bizonyítja, hogy bejött volna ez a számítás, így aztán megtörténhet, hogy az újítókat végül elismerés helyett fegyelmivel jutalmazzák majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK