Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Július elején csődölt be a Green Holidays, több utast Törökországban hagyva szállás nélkül. A cég utazásközvetítéssel tavaly november óta nem foglalkozhatott volna. A csődöt már előre vetítette, hogy az ágazatot felügyelő Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnak (MKEH) ekkor törölte az utazási vállalkozók nyilvántartásából a Green Travelt, mivel hiányzott a vagyoni biztosítéka. A cégnek megtiltották, hogy utazásszervezői tevékenységet végezzen.

A kizárást viszont egy jogi hézaggal ki lehet játszani: ha az utazás szervezés különböző részeit, például a szállásfoglalást, az utaztatást vagy a programszervezést több cég osztja meg egymás között. Így már utazási csomagot értékesítettek, vagyis pro forma szabályosan működtek. Azonban az újraszervezett, kibővített tevékenységi körű Green Travelt váltó Green Holidays az indulhatunk.hu honlapon ajánlotta a papíron olcsó törökországi utakat.

Az oldalt üzemeltető SzállásOutlet Kft.-vel szemben a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága jelenleg vizsgálatot folytat, miután a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) korábban bejelentést tett az oldal szolgáltatásainak értékesítésével kapcsolatban, tudta meg az MTI az állami szervtől. A vizsgálat leginkább a kiskapuzásra terjed ki, mivel a Green Holidays utazásszervezési engedélyének megszerzése előtt egy utazásközvetítő cég az utazási csomag részeit jogellenesen, elemekre bontva értékesítette a weboldalon. Az utasok két különböző céggel szerződtek, ami alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.

A MUISZ 2016 végén levélben hívta fel az engedélyezési hivatal figyelmét, hogy a Green Travel árualapját értékesítik, szabálytalanul, több külön szerződéssel, külön számlázással. A bejelentést tavaly december elején tették meg a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál (MKEH), akik a helyszíni ellenőrzéskor nyugtázták a jogi hézag kihasználását. Viszont úgy találták, hogy a honlapon közzétett információk alkalmasnak tűntek a fogyasztók megtévesztésére, mert nem volt egyértelmű, hogy két céggel szerződnek. A hatóság a Gazdasági Versenyhivatalt kereste meg az eset kivizsgálása miatt, jelenleg ez vizsgálja a Fővárosi Kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága a SzállásOutlet Kft-nél. A gyanú szerint a honlapon levő tájékoztatásokkal, illetve azok hiányával folytat, illetve folytatott-e tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot.

A Green Holidays Kft. július másodikán vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében aznap délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. Múlt szerdán minden utas hazaérkezett Magyarországra.

A címlapképen a fizetésképtelenné vált Green Holidays utazási iroda fővárosi székhelye látható. (MTI/Balogh Zoltán)