Annak ellenére, hogy a Lidlnek beszállító partnereivel élő szerződéses átadói árai vannak érvényben, az áruházlánc úgy határozott, hogy a bajba jutott tejágazat megsegítése érdekében változtat a szerződésben foglaltakon és automatikusan megemeli minden hazai tartós és friss tej átadói árát. A vállalat ezzel a lépésével szeptember 1-je óta minden érintett tejtermék átadói árát legalább 10 forinttal megnövelte.

A gazdák üzentek a láncnak

Október második felére újabb demonstrációkat helyeztek kilátásba a tejtermelők: a célkeresztbe azok a kiskereskedő piaci szereplők kerültek, akik a gazdák szerint rendre letörik a piaci árat - értesült a múlt hónap végén a Népszabadság.

László Róbert, a tejtermelők demonstrációs bizottságának tagja a lapnak elmondta: árvizsgálataik szerint a termelői nyerstej-árak emelkedésének a legnagyobb gátja a kereskedelmi láncok közül a Lidl.

A Lidl közleménye szerint évek óta kiemelt hangsúlyt helyeznek a kínálatban a magyar gyártók által előállított tejekre és tejtermékekre, ezáltal is támogatva a hazai gazdákat. Az áruházlánc stratégiai vállalásának sikerességét mutatja, hogy a 2015-ös gazdasági évben 56 millió liter friss és tartós tejet, 6 millió literrel többet, 2600 tonna trappista sajtot, közel 400 tonnával nagyobb mennyiséget vett át a hazai gyártóktól az előző évhez képest. A vállalat tej-és tejtermék exportja is bővült, az elmúlt egy évben 7 európai országba 18-féle magyar tejterméket értékesített közel 650 millió forint értékben.

A 2013-ban indult Lidl a magyar beszállítókért program keretében a kiemelt marketingkommunikáció mellett export lehetőséget is biztosítottak beszállítóiknak.