Kivonul Magyarországról az amerikai multi

Az Albany Molecular Research Inc. (AMRI) amerikai vegyipari vállalat közölte, hogy becsukja budapesti kutatóközpontját, amelyet alig három éve alapított - írta a Reuters hírére hivatkozva a hvg.hu.
NAPI, 2012. március 22. csütörtök, 18:14
Fotó: Napi.hu

Száz embertől válik meg az AMRI, közlése szerint ugyanis bezárja budapesti létesítményét. A gyógyszeripari és biotechnológiai cégek számára kutatási és gyártási szolgáltatásokat nyújtó vállalat az év második felére teljes szerkezetátalakításon megy keresztül.

Az AMRI Hungary Zrt. 2009 júniusában adta át Óbudán több millió dollárból létrehozott budapesti egységét, akkor a cég vezérigazgatója, Philip Small azt mondta, hogy a budapesti a cég európai központja.

A vállalatnak az elmúlt hat negyedévben folyamatos veszteségei vannak, és már tavaly decemberben közölte, hogy elbocsátásokra készül, amelyektől évi 10-11 millió dolláros kiadáscsökkentést vár. Az AMRI részvényeinek árfolyama az elmúlt egy évben a korábbi kétharmadára esett vissza.

A 2009-es tervek szerint a magyarországi cég elsősorban a gyógyszerkutatás korai fázisát segítő kutatás-fejlesztési szolgáltatásokat nyújtott nyugat-európai, amerikai és magyar gyógyszer- és vegyipari cégeknek. A beruházás pontos összegét nem kívánták közölni, Makara Gergely, az AMRI Hungary igazgatója akkor csak annyit árult el, hogy az több millió dollárt tett ki. Az AMRI Hungary a magyar Comgenex felvásárlásával jött létre 2006-ban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Vazulneni4, 2012.03.23 09:48

Blama, 2012. március 23., péntek 8:17
Csak is mert az majd nem kér állami támogatást, és sokkal több adót fizet mint a külföldi önként, igaz-e SzaszaG?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.03.23 08:17

Nem baj, majd jön a magyar kutatóközpont!
MAGYAR KUTATÓKÖZPONT!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2012.03.23 07:41

@SzaszaG: Egységes, kivételmentes támogatást a magyar kkv-knak is! Kiszámítható, különadómentes gazdasági és szabályozási környezetet!
A mostani kormányzat is adós minden effélével, mivel mintha csak a fidesz-uralom, -birodalom felé húzna a keze! Így se fogunk kimászni semmiből!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2012.03.23 07:39

@SzaszaG: Jahh! Mert ha állandóan támogatjuk a magyar ipart, akkor az majd végre magára talál, végre képes lesz hatékonyan versenyképes termékeket termelni. S eközben akarjunk mindent megtartani, mindent mi működtetni. Mert a magyar politikus már csak társadalmi felelősséget szív magába az anyatejjel! S soha nem érez populista késztetést bizonyos termékek árainak befolyásolására, amivel előbb-utóbb mindig tönkrevágja a magyar tulajdonú állami vállalatokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2012.03.23 00:10

@rigolya: várjál kitaláltam...

Az állam adjon pénzt minden 3 éve veszteséges multinak. Mégsem járja, hogy veszteséges. Jaa, hogy nincs pénz. De erre is megoldás, az állam vegyen fel hitelt és adja oda a szegény multinak és majd te amikor fizeted vissza a hitelt, akkor sírhass az adóemelés és megszorítás miatt.

:-):-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html