Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MNB vizsgálati programjába illeszkedő átfogó vizsgálatot végzett az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél, a társaság tevékenységét 2013. október 1-től az ellenőrzés lezárásáig áttekintve.

A vizsgálat során feltárt hiányosságok ellenére a biztosító alapvetően jogszabályszerűen működik. Az MNB ugyanakkor súlyos jogsértésként azonosította, hogy a biztosító a lakásbiztosítási terméke esetében nem egyértelműen határozta meg a szerződési feltételeiben az értékkövetésre és a biztosítási díj egyoldalú emelésére vonatkozó rendelkezéseket, valamint az értékkövetés, illetve a díjemelés érvényesítése során egyáltalán nem tájékoztatta az ügyfeleket az értékkövetés kapcsán őket megillető jogokról. Ezen túlmenően a díjemelés érvényesítése során a fogyasztói döntés meghozatala szempontjából jelentős információt nem teljes pontossággal közölt.

A jegybanki vizsgálat problémát talált továbbá - többek között - a biztosító vállalatirányítási, ügymenet kiszervezési és számviteli gyakorlatában, valamint az egyes felügyeleti adatszolgáltatások alátámasztottsága kapcsán. A biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), életbiztosítási, és lakásbiztosítási termékeit érintő nyilvántartási, adatszolgáltatási, adatfeldolgozási, s ellenőrzési rendszereit illetően sem felelt meg mindenben a jogszabályi előírásoknak. A vizsgálat továbbá nagyszámú - jellemzően az egyértelműség követelményét sértő - hiányosságot tárt fel az Aegon Biztosító egyes élet- és nem életbiztosítási biztosítási feltételeinek jogszabály által előírt tartalmi elemeivel kapcsolatban is.

A társaság több esetben megszegte az ügyfél-tájékoztatásra, panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásokat is. Több esetben késedelmesen adta meg ügyfeleinek az életbiztosítási szerződések megszűnéséhez kapcsolódó, s a jogszabály szerint rendszeresen, évente teljesítendő tájékoztatásokat, illetve azokat nem a megfelelő időszakra vonatkozóan teljesítette. A kgfb-szerződéseknél jelentős arányban mulasztotta el vagy teljesítette határidőn túl tájékoztatási kötelezettségét például a bonus-malus besoroláshoz szükséges adatok megállapítása, a díjhátralékos ügyfelek felszólítása, a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnése, s a kártérítési igények intézése kapcsán.

A jogsértések miatt az MNB ma közzétett határozatában összesen 30 millió forint felügyeleti és 15 milliós fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Biztosítóra, s kötelezte a jogszabályoknak megfelelő működésre. A jegybank különösen a társaság piaci súlyából fakadó piaci- és ügyfélkockázatok, a jogsértések számossága, illetve rendszerszintű, többször ismétlődő jellege alapján állapította meg a bírságösszeget. A biztosítónak 2017. május 31-ig kell írásban tájékoztatni az MNB-t a jogsértések megszüntetésére vonatkozó intézkedéseiről.