Komoly érdeklődők a Magyar Hírlap háza táján

Egyelőre nem született megállapodás a Ringier Kiadó Kft. és a Magyar Hírlap szerkesztőségének dolgozói között azzal az ajánlattal kapcsolatban, amit a napilapot előállító munkatársak tettek.
Bubrik Gáspár, 2004. november 3. szerda, 17:23
Fotó:

Mint ismeretes, az ajánlat értelmében amennyiben a lapot nem sikerül eladnia a Ringier-nek, úgy a kiadói jogok átruházásával a szerkesztőségből álló társaság rendelkezhetne, azzal a kikötéssel, hogy míg a lapkészítés költségeit a kiadó fizetné a szerkesztőség dolgozói jövedelmet nem igényelnének. Erre a legfrissebb információnk szerint ez év karácsonyáig kért engedélyt a szerkesztőség azzal, hogy amennyiben az addigi tárgyalások nem járnak sikerrel, úgy a lap kiadói jogai visszaszállnak a Ringier-re - tájékoztatott Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője. Ugyanakkor nem találták elfogadhatónak azt a változatot, hogy a Ringier jogainak megtartásával közösen keresnek befektetőt, s ekkor egy hónapig még megjelenne a lap, azzal a feltétellel, hogy az újságírók addig ingyen dolgozzanak.

Üzletileg és szakmailag, valamint adózási és munkajogi szempontból nincsenek meg jelenleg azok a keretek, ami alapján el lehetne fogadni a szerkesztőség ajánlatát, mivel azok semmilyen lényeges pontra nem térnek ki - mondta Papp Béla, a Ringier Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója. A javasolt feltételek alapján legalább havi negyvenmillió forintos kiadást jelentene a Magyar Hírlap megjelentetése, úgy, hogy a kiadói jogokkal a megjelentető nem rendelkezik. Hozzátette ugyanakkor, hogy múlt péntek óta két igen komoly befektető - egy kül- és egy belföldi - is jelentkezett, akik fontolgatják a lap megvásárlását, s velük intenzív tárgyalások folynak. Rajtuk kívül még három érdeklődőt is számon tart a Ringier, ám bármelyiküktől is érkezzen s konkrét árajánlat, azt legkésőbb e hét péntek 16 óráig várják. Ebben az esetben a Magyar Hírlap hétfőn is megjelenhet. Információink szerint a magyarországi befektető kiléte egyelőre ismeretlen, a külföldi érdeklődőnek volt már magyarországi médiaérdekeltsége, ő ugyanis nem más, mint a Ronald Lauder nevével fémjelzett Central European Media Enterprises.

HOZZÁSZÓLÁSOK